„Láss vendéglőt – Láss vendéget!” Eplényben

Fotók: Intersport Síaréna

Február elején Gastro43 elnevezésű kampányt indít az eplényi Síaréna. A vendéglátóhelyeket sújtó jelenlegi helyzetben konyhát, teret, de leginkább lehetőséget szeretnének biztosítani a piac azon szereplői számára, akik ellehetetlenültek az elmúlt időszakban. Az idei síszezon végéig olyan gasztroszereplőkkel találkozhatnak az Eplényben síelők, mint a Mák, a Mazel Tov, a Tereza.

Az eplényi Intersport Síaréna, mint az egyéni téli sportoknak helyet biztosító pálya, minden nap várja a téli sportok kedvelőit. A Síaréna területén 2 melegkonyha is üzemel, amit a tulajdonosok a gasztronómia azon szereplőivel osztanak meg az idei síszezon végéig, akik a korlátozások miatt vendégeikkel maximum a házhoz szállító kollégáik révén találkoztak. Egy-egy étterem, bistro csapata előre egyeztetett időszakban díjmentesen használhatja a tökéletesen felszerelt konyhákat.

„Nagy öröm számunkra, hogy a balatoni nyári pop-up sikere után, az eplényi Síarénában ismét személyes kapcsolatba kerülhetünk kedves vendégeinkkel. A vendéglátás jelen helyzetében ez a lehetőség segítség a gazdasági túlélésre, és segítség mentálisan is, – mind nekünk, mind a vendégeinknek – a hosszú hónapok bezártságának, emberi kapcsolataink korlátozásának elviselésében.  Izgatottan készülünk a kitelepülésre, természetesen a járványügyi és egészségügyi előírások teljes körű betartásával. Ízletes finomságokkal, meglepetésekkel várjuk kedves vendégeinket, és nem utolsó sorban köszönjük a szervezőknek a részvételi lehetőséget!” – mondta Mizsei János, a MÁK séfje.

„A terveink szerint a felszerelést, az infrastruktúrát díjmentesen biztosítjuk, a profitot pedig a vendéglátósok teljes egészében megtarthatják egy elszámolás alapján” – nyilatkozta Soós Csaba, az Intersport Síaréna tulajdonosa. „A járványügyi szabályok tökéletes betartásával kívánunk teret adni ennek a programunknak. Az éttermek „kitelepülnek”, elkészítik és kínálják saját menüjüket, a síelők pedig az éttermektől távol, a Síaréna környékén tudják elfogyasztani a vendég-vendéglősök különleges finomságait.” – tette hozzá az ügyvezető.

A kezdeményezéshez a Mazel Tov és a Tereza is csatlakozott.

„Mexikói éttermünk “Az én házam a te házad” jeligére 2018 tavaszán nyitott Budapest belvárosában. A koronavírus-járvány hatásai az utóbbi időszakban különösen nehéz helyzetbe sodorta a vendéglátó szektor szereplőit, ugyanakkor örömmel tölt el bennünket, hogy az összefogás keretein belül, a jelenlegi járványügyi szabályok betartása mellett az Eplényi Síaréna lehetőséget biztosít arra, hogy újra találkozzunk vendégeinkkel és jóllakassuk őket. Az ő házuk most a mi házunk – a Mazel Tov és a Tereza executive séfjének vezényletével mi már alig várjuk, hogy találkozzunk a sípálya mellett” – mondta Manninger Máté, a Mazel Tov és a Tereza társtulajdonosa.