A Lufthansa veheti meg a Niki-t az Air Berlin-ből

Megállapodott a Lufthansa-csoport és az Air Berlin arról, hogy egyes vagyonelemeket a Lufthansa vásárol meg a csődhelyzetben lévő berlini légitársaságtól. A cégcsoporthoz kerül például a Niki.

Az Air Berlin csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a megállapodás részét képezi a Niki légitársaság, valamint a regionális járatokat üzemeltető LGW is. A teljes vételár 210 millió euró, amelyet a versenyjogi eljárások végén kap meg az eladó.

A tárgyalások az angol easyJettel és a további jelentkezőkkel tovább folytatódnak. Csütörtök délelőtti sajtóértesülések szerint a Lufthansa nyolcvanegy repülőgépet, valamint háromezer munkavállalót vesz át, a gépek és a személyzet is Eurowings színekben fognak szolgálatot teljesíteni.

Azt a Lufthansa-csoport már korábban bejelentette, hogy számos, korábban az Air Berlin által repült járatot is átvesz, a már bejelentett menetrend szerint a hosszútávú járatok közül a Karib-térségbe irányuló járatokat veszi át az Eurowings, Európában pedig a következő járatokat üzemelteti januártól:

  • a düsseldorfi
  • a müncheni
  • a kölni
  • a hamburgi
  • a nürnbergi
  • astuttgarti
  • a salzburgi
  • a zürichi

Bár hivatalos közlés még nem volt, de a jegyértékesítési rendszerekből kiderül, hogy a Budapest és Berlin-Tegel közötti járatot is az Eurowings fogja üzemeltetni heti 9 járattal.

Az már korábban kiderült, hogy az Air Berlin már csak október végéig üzemelteti járatait.

A Lufthansa viszi a Niki-t az Air Berlin-ből

Az Air Berlin augusztus végén jelentette be, hogy fizetésképtelenné vált és csődvédelmet kért. Az évek óta százmilliós nagyságrendű éves veszteséget elkönyvelő berlini légitársaság azok után került ebbe a helyzetbe, hogy addigi partnere és finanszírozója, az abu-dzabi székhelyű Etihad Airways stratégiaváltás miatt nem pénzelte tovább a társaság veszteséges működését.

Ezt követően a német állam azonnal 150 millió eurós, visszatérítendő hitelt biztosított a légitársaságnak, amelyből a bevétellel nem fedezett kiadásokat finanszírozhatták. Ennek segítségével az Air Berlin biztonsággal tovább üzemelhetett, és megindultak a tárgyalások a cég értékesítéséről. A Lufthansán kívül az angol diszkont easyJet, a Ryanair, illetve a főleg üdültető járatokat üzemeltető Condor légitársaság jelentkeztek. A Ryanair azonban arra hivatkozva, hogy a német állam a Lufthansa kezére akarja játszani a céget, kiszállt a versenyből. Későbbi sajtóhírek szerint végül a Lufthansával, illetve az easyJettel jutottak el a végső tárgyalási pozícióba.

Az Air Berlin jelenleg 97 gépet üzemeltet, így az easyJet legfeljebb 18 gépről állapodhat meg, de az angol diszkont légicég 30 gépet szeretett volna. Az ATW Online légiközlekedési szaklapnak a diszkont cég egyik névtelenséget kérő igazgatósági tagja azt mondta, amint megszületik a megállapodás a gépekről és a résidőkről, bejelentik a német belföldi járatok indítását.

Legyél az első hozzászóló "A Lufthansa veheti meg a Niki-t az Air Berlin-ből" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*