Luther és a meseváros

Wittenberg bája, Quedlinburg romantikája

Ha valaki imádja azokat a bájos kisvárosokat, amelyek a globalizáció cunamijában is megőrizték eredetiségüket, régi bájukat, kevés autentikusabb helyet találhat, mint a németországi Szász-Anhalt tartományának ékköve, Quedlinburg és a Luther Márton nevével fémjelzett Wittenberg.

A német tündérmesék földje, a csodálatos természeti értékeivel oly csábító Harz-hegység sok történelmi fordulatot átélt már az elmúlt évszázadok alatt. Megtapasztalta, hogy a Grimm-mesék szülőföldjén, Jancsi és Juliska, Hamupipőke és Csipkerózsika meseerdejének környékén milyen világ született az NDK-ban, és milyen átalakulás következett be a berlini fal leomlása után, ami a közeli kisvárosok életét, a dolgok természeténél fogva, még jobban befolyásolta.

Közülük az apró, szépséges Quedlinburg nemcsak azért volt szerencsés, mert gyakorlatilag sértetlenül vészelte át a nagy világégéseket, hanem azért is, mert az NDK-s elvtársak sem ártottak a középkori bájával még a szegényebb időszakokban is hódító településnek. Quedlinburgról kevesen tudják, hogy Németország első fővárosa volt, amelyet a középkorban virágzó kereskedelmi csomópontként jegyeztek. Manapság pedig, a folyamatos felújításoknak is köszönhetően, régi fényében ragyogva, büszkén tartozik az UNESCO-világörökségek közé.

Magyar szálak

Quedlinburg történelmének jeles pillanata, amikor a 973-as quedlinburgi birodalmi gyűlésen minden jelentősebb európai állam uralkodójának küldötte kifejezte hódolatát a Német-római Birodalom megszervezője, I. (Nagy) Ottó előtt. Magyar szempontból pedig különösen érdekes, hogy a folytonos kalandozások után, a Nyugat felé nyitó Géza fejedelem követei is ekkor, itt tárgyaltak először I. Ottó császárral.

Quedlinburg különlegességei közé tartozik, hogy egykoron jórészt nők irányították az életét: elsőként, 966-ban Ottó lánya, Mathilde lett Quedlinburg hercegnője. A város ősi magja ma a sétálóké, ami azt jelenti, hogy az autóval érkezőknek a külső parkolókba kell beállniuk. Cserébe zavartalanul élvezhetik egy olyan séta örömét, ami a hamisítatlan középkori díszletek közötti barangolás élményét adja meg. Quedlinburg ugyanis máig őrzi középkori elrendezését, amit több mint 1300, tradicionális német stílusban épült favázas ház, és az épületeket díszítő egyedi minták tesznek szerethetővé.

Köztük található Németország legrégebbi, 1340-ben épült favázas lakóháza is, amely ma a kedvelt középkori építészeti stílust bemutatva, a Favázas Házak Múzeumaként (Fachwerkmuseum) látogatható.

A nyáron kellemes teraszaival, színes napernyőivel is csalogató piactér, a Marktplatz legnagyobb ékessége a Városháza, ám a mutatós reneszánsz épületek között álló, színes favázas házak szintén megérdemlik, hogy meg-megállva rájuk pillantsunk utunk során.

Kár is lenne rohanni, hiszen a Várhegy felé haladva az apró óváros szinte minden girbegurba utcája, épülete magával ragadó. És ahogy egyre feljebb haladunk, egyszer csak feltűnik a város fölé tornyosuló Szent Szerváciusz-templom fenséges épületegyüttese – ahol az első császár, Henrik és a felesége nyugszik –, valamint a főszékesegyházi kincstár, amelyet a román építészet remekműveként tartanak számon. Kertjéből pedig feledhetetlen látvány nyílik a favázas házak városaként is emlegetett Quedlinburgra, amelyet fentről nézve, érdemes elmerengeni azon, milyen is lehetett egykoron az itt élők élete.

Quedlinburgtól másfél óra autóút után juthatunk Wittenbergbe, Luther városába. Itt nemcsak a szász kisváros romantikáját élvezhetjük, hanem a lelkész, reformátor Luther Márton – akinek munkássága itt teljesedett ki – emlékét is követhetjük. A város már csak azért is a reformáció lázában ég, mert teljesen megújulva, megszépülve várja 2017-et, a reformáció 500 éves évfordulóját. Megemlékezve arról, hogy Luther 1517. október 31-én tűzte ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontból álló téziseit, elindítva ezzel a reformációt, a hitújítás mozgalmát, amely városok, országok világképét változtatta meg, tette jobbá azóta.

Wittenberg hírnevét elsőként Bölcs Frigyes fejedelem alapozta meg azzal, hogy 1502-ben megalapította azt a Leucorea Egyetemet, ahol Luther, Philipp Melanchthon és reformertársaik tudományos munkássága kiteljesedett. A folyamatosan fejlődő, a tudomány és kultúra meghatározó városává váló Wittenbergben az 1500-as években épült fel az a mai is látható, elegáns Városháza, amelynek épülete előtt, a piactéren Luther és Melanchthon szobra emlékeztet a történelmi időkre.

Wittenbergbe érkezve a Vártemplom, a Schlosskirche méltóságteljes épülete, karcsú tornya azonnal a felfedezésére csábítja az utazót. De ha nem egy napra jöttünk, hanem több időnk jut a nézelődésre, mindenképpen érdemes járni egyet az Elba-parti város szépséges parkjában. Ennek közvetlen szomszédságában áll a Schlosskirche, amelynek egykori faajtajára – amelyet 1858-ban IV. Frigyes Vilmos ércajtóra cseréltetett – függesztette ki világhíressé vált tételeit Luther Márton. A templom épülete Luther mellett Bölcs Frigyes, Melanchthon és Állhatatos János sírhelyéül szolgál.

Ha innen indulunk az óváros központja felé – amely a gyalogosok paradicsoma, és amelyet még nem szálltak meg a nemzetközi gyorséttermek, áruházláncok üzletei –, a Schlossstrasse és a Coswiger Strasse macskakövein lépkedve, kellemes látvány az a két keskeny kanális, amelyek az út bal oldalán a centrum felé indulnak, és amelyek fölött, a korlátok tetején, színes virágtartók fokozzák az idilli hangulatot.

Ehhez az is hozzájárul, ha betérünk az 1472–1553 között élt festő, Lucas Cranach házának bájos udvarába.

A fejedelmi festő

A reformáció korában „a német festőként” jegyzett Lucas Cranach hosszú pályafutása alatt három szász fejedelem udvari festőjeként dolgozott. A szász festészeti iskola megalapítójának is tartott mester elkötelezett híve volt a reformációnak, és ehhez is kötődően szoros barátság fűzte Luther Mártonhoz. Cranach alkotásai nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy portréi révén az utókor fotószintű pontossággal ismerhesse meg a reformáció korának meghatározó személyiségeit.

Legalább ennyire meghatározó élmény Melanchthon 1536-ban épült háza is, amelynek szobáiban a míves, de egyszerű berendezés is jelzi, hogy gazdája a hivalkodást kerülő funkcionalitásra helyezte a hangsúlyt. Innen érdemes átsétálni az egykori Ágoston-rendi kolostorba, amelynek épületét Frigyes választófejedelem 1524-ben ajándékozta Luthernek, aki 35 évet töltött el – először szerzetesként, később pedig a családjával – a ma már Luther-házként számon tartott épületben. A faborítású, puritán dolgozószobába lépve, behunyt szemmel egy pillanatra a reformátort láthatjuk, amint az egész világra oly nagy hatást tett tanulmányait írja, vagy éppen a tanítványaival beszélget.

Az óvárosban továbbsétálva jutunk el a főtér melletti, parányi Corpus Christi-kápolnához. Luther innen indult Rómába 1518. november 28-án, hogy fellebbezzen az őt eretnekséggel vádoló X. Leó pápánál. Mellette magasodik a szépséges Cranach-oltárral büszkélkedő, kéttornyú városi templom, amely mint az első protestáns templom, Luther prédikációi mellett az első német nyelvű miséknek is színtere volt.

A protestáns reformáció anyatemplomaként is jegyzett épület ma már szintén az UNESCO Világörökségi Listáján szerepel, éppen úgy, mint a Luther-ház, a Melanchthon-ház, a Vártemplom és a közeli dessau-wörlitzi kertbirodalom, amelyek szintén kihagyhatatlan látnivalókat nyújtanak annak, aki kicsit hosszabb időre érkezik a vidékre.

Érsek M. Zoltán

Ez a cikkünk Az Utazó magazin 2016/III. számában található!