Négy vasárnapon át Advent a Várkert Bazárban

December 1-től négy vasárnapon át várja az érdeklődőket az Advent a Várkert Bazárban rendezvénysorozat. Napközben ingyenes családi programok, esténként koncertek lesznek, az első alkalommal Bíró Eszter Az időmanó adventje című multimédiás utazást láthatja a közönség.

„Öt éve rendezzük meg az eseménysorozatot minden adventi vasárnapon családi programokkal. Idén minden alkalommal más téma lesz a középpontban: december 1-jén a meséé a főszerep, 8-án zöld karácsony lesz a fenntarthatóság jegyében, 15.-e az ajándékozásról, adományozásról szól, 22-én pedig jön az elcsendesedés, a ráhangolódás” – mondta Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese, aki az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának közös vendége volt szerdán délelőtt.

Bíró Eszter elmondta, hogy Az időmanó adventje című előadás látványtervezője a nemrég a MOME-n végzett Horváth Réka. A színésznő, énekesnő kitért arra, hogy a produkcióban a vászonnal és a közönséggel is interaktív kapcsolatot alakít ki.

„Ez egy hat előadásból álló sorozat első állomása lesz, a darab az ünnepre épül, a folytatás szilveszterkor, jövőre meg farsangkor lesz. A zenét Födő Sándor szerezte, a szövegeket Hegyi György írta, a címadó dalét pedig Marék Veronika. Az előre felvett narrációt Kálloy-Molnár Péter mondja” – fejtette ki a műsorban Bíró Eszter.
Sikota Krisztina beszámolt arról, hogy december 8-án este Snétberger Ferenc gitárművész és zenekara ad koncertet, 15-én Both Miklós Ukrajnából hoz el autentikus népzenére és hagyományokra épülő műsort ukrán parasztasszonyokkal, végül 22-én Random Trip lesz az improvizáció jegyében. (MTI)