Nyaralási szokások a nagyvilágban

Fotók: pixabay.com

A Generali Global Assistance legújabb felmérése az amerikai mellett az európai nyaralási szokásokat is megvizsgálta. Az utazási kedv világszerte nőtt, ám az amerikaiak fele még mindig az Egyesült Államokban vakációzik.

A Generali kutatásának eredményét megvizsgálva jól látható, hogy amíg 2016-ban az amerikaiak 61%-a indult el nyaralni, addig idén ez az arány 68%-ra nőtt, vagyis az Egyesült Államok lakossága egyre szívesebben tölti a vakációt a lakóhelyétől távol. Hasonló a helyzet a braziloknál, de a kínaiak és az európaiak 65%-a is útnak indul a nyáron, hogy kipihenhesse magát.

Ugyancsak beszédes adat, hogy az amerikai utazók átlagosan másfél hetet és fejenként mintegy 2700 dollárt szánnak a nyaralásra. A tengerentúliakra emellett a megfontoltság is jellemző, hiszen 46%-uk már 4 hónappal az utazás előtt lefoglalja a szálláshelyét.

Chris Carnicelli, a Generali Global Assistance vezérigazgatója a felmérés kapcsán kiemelte, hogy az amerikai pihenni vágyók 46%-a az Egyesült Államok határain belül nyaral, azonban így is több tízmillióan vannak azok, akik átlépik a határt és külföldre – főként Kanadába, Mexikóba, illetve Európába – utaznak.

A legnagyobb különbség az európai és az amerikai turisták között a nyaralás céljában mutatkozik, hiszen az amerikaiak számára elsősorban a családdal és a barátokkal eltöltött idő a fontos a vakációzás során, az európaiak több mint felének pedig a kikapcsolódás és az aktív pihenés. Ezeket a szempontokat mindkét esetben a felfedezés és a más kultúrák megismerése iránti vágy követi.

A kutatás mindemellett arra is kitért, hogy a nyaralók 55%-a hotelben száll meg, és kevesebben vannak azok, akik házat, lakást, esetleg szobát bérelnek.

Ami pedig szintén érdekes tény: az amerikaiak és a kínaiak kedvenc úti céljai között Párizs és London szerepel, míg az európaiak által preferált desztinációk listáját New York vezeti.

Boruzs Álmos

Legyél az első hozzászóló "Nyaralási szokások a nagyvilágban" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*