Október végén kezdik forgatni a Kincsemről szóló filmet

A Kincsem (The Invincible) címmel készülő történelmi kalandfilm csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Losonczi Gábor producer elmondta: a film angol, orosz, német, amerikai és osztrák koprodukcióban készül. Az Oscar-díjas Roger Christian rendezi, aki többek között a Csillagok háborúja több része, valamint az Alien-filmek megvalósításában is közreműködött.

A forgatókönyvet Losonczi Gábor ötlete nyomán, Bereményi Géza eredeti könyve alapján Fonyódi Tibor írta, a dramaturg Szőcs Géza költő, a miniszterelnök főtanácsadója. A 20-25 millió dollárból (4,6 milliárd – 5,8 milliárd forint) megvalósuló film főbb szerepeire olyan sztárokat kértek fel, mint Mads Mikkelsen, Martin Freeman vagy Ed Harris, de a tervek szerint feltűnik majd a vásznon Jean-Paul Belmondo is. A magyar szereplők között van Kamarás Iván és Weisz Fanni.

A forgatás a tervek szerint októberben kezdődik magyarországi külső felvételekkel, például a lóversenypályán forgatandó jelenetekkel. A téli leállás után, a négy-öt hónapos forgatás befejezése 2015 késő tavaszára várható.

Losonczi Gábor elmondta: a produkció nem vesz igénybe állami támogatást, a Magyar Nemzeti Filmalaphoz sem pályáztak, a szükséges forrásokat vállalkozók és befektetők adják össze. A tervezett produkció léptéke meghaladja a hazai a lehetőségeket, emellett az állami támogatással járó kötöttségeket sem akarták vállalni, független filmet szeretnének készíteni.

A produkció előkészítése mintegy hat évet vett igénybe. Szőcs Géza felidézte, hogy korábban kultúrpolitikusként hozzátartozott bizonyos filmek finanszírozásának feladata és a filmet kezdettől fogva kiemelt fontosságúnak ítélte, időközben pedig személyes, egyfajta alkotóművészi viszonyba került a filmmel.

Harald Reichebner producer szerint olyan mozgókép készül, amely a világon mindenhol érvényes tartalommal bír, ezért azt világszerte forgalmazni fogják. A forgatókönyvről elmondta: Fonyódi Tibor második szerzőként remek munkát végzett.

Jevgenyij Geraszimov producer, a film egyik szereplője (a moszkvai közgyűlés kulturális bizottságának elnöke, önkormányzati képviselőként a moszkvai városi parlament tagja) szerint a film bemutatja a hűséget, a kitartást, a tisztelet és szeretet győzelmét hirdeti. A forgatókönyv lebilincselően izgalmas, olyan mint a leglenyűgözőbb futam – tette hozzá. Kiemelte: a projektet támogatja az elnöki adminisztráció, az orosz kulturális miniszter és az orosz filmalap.

Roger Christian rendező arról beszélt, hogy a film a szenvedélyről szól. A történet lebilincselő, a filmben hihetetlen karakterek jelennek meg, a szereplők – például a ló angol trénere -, felül tudnak emelkedni a mindennapi dolgokon a siker érdekében, meglátják a fantasztikus lehetőséget a lóban. Céljuk ennek a szenvedélynek a bemutatása a filmvásznon, a mai világban elérhető technikai megoldások segítségével, amelyek alkalmazásával a nézők például egy verseny közepén érezhetik magukat. Arról, hogy a történetet hogyan mutatják be a nyugati világnak, elmondta: a film a Tűzszekerek és a Doktor Zsivágó című alkotások keverékéhez lesz hasonló.

A Kincsem három futását bemutató, Magyarországon, Ausztriában, Németország és Angliában forgó, látványos filmről, amelyben 10 kamerával dolgozhatnak, Ragályi Elemér operatőr elmondta: a rendezőt most ismerte meg, először beszélnek majd a filmről, így egyelőre nem tud konkrétumokat mondani. Arról beszélt, hogy várja a forgatást, amelyen lehetőség nyílik például arra, hogy a levegőből kövessenek eseményeket, versenyeket.

Kásler Miklós orvos, történész szakértő elmondta: a Kincsem-történetben a legyőzhetetlenség mítoszát, a végsőkig való kitartás nimbuszát látja, amely példát mutathat az embereknek a nemes versengésre, a pályán való bizonyításra, a szavak helyett a tettekre.
A film látványtervezője Rajk László, zeneszerzője Hannes Schalle, a jelmeztervező Zizi Bohrer-Lehner lesz. A sajtóanyag szerint a forgatókönyv a Paramount Pictures olvasói tesztjén, amelyet a stúdió önállóan szervezett, – mint külföldi, nem angolszász forgatókönyv – kiváló minősítést kapott.

forrás: MTI 

Legyél az első hozzászóló "Október végén kezdik forgatni a Kincsemről szóló filmet" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*