Peking-Budapest: ismét foglalhatók jegyek az Air China járataira
Június 19. és október 28. között hetente két alkalommal közlekednek az Air China Airbus A330-200-as repülőgépei Peking és Budapest között – írta az AIRportal.hu. A…
Június 19. és október 28. között hetente két alkalommal közlekednek az Air China Airbus A330-200-as repülőgépei Peking és Budapest között – írta az AIRportal.hu. A…
A Kínai Népköztársaság kikiáltásának 70. évfordulóján adták át Peking új repülőterét. A világ legnagyobb légikikötője. Szimbólum. Az ország a világ fölé emelkedne. Nyolc percre van…
Hivatalosan is megkezdte működését Peking második nemzetközi repülőtere, a Beijing Daxing International Airport szerdán, az alkalomból rendezett ünnepélyen Hszi Csin-ping kínai elnök is részt vett…
Elkészült Peking második nemzetközi repülőtere, a Beijing Daxing International Airport, amelyről szeptemberben indul az első menetrend szerinti járat – adta hírül hétfőn a CGTN kínai…
Párizs után Pekingben lép fel, a legfontosabb kínai zenekart vezényli, a húsz éve Magyarországon élő Philippe de Chalendar, aki feleségével kulturális SzuperCselló hidat tervez Kína…
Pekingben, Kína fővárosának egyik csodaszép parkjában remek high tech megoldást találtak egy égető problémára, vagyis hogy hogyan szoktassák le az embereket a túlzott mennyiségű papírfogyasztásról. A hír persze ennél…
Csodálatos megjelenés, építészeti különlegességek – ezek jellemzik az apró luxus szállodákat tömörítő Small Luxury Hotels of the World legújabb hoteljeit.
Megnyílt a pekingi Régi Nyári Palota élethű másának egy része az eredeti helyszínétől ezer kilométerre, Kelet-Kínában.
Májustól hetente négyszer repül a kínai és a magyar főváros között a kínai légitársaság járata.
2015. május 1-jétől újra közvetlenül lehet repülni Kína és Magyarország között az Air China járataival.