Budapest a 3. legélhetőbb kelet-közép-európai város
A Mercer felmérése ebben az évben fővárosunkat hozta ki a világ 77. legélhetőbbjének, Kelet-Közép-Európában pedig a dobogó harmadik fokán áll, szorosan Prága és Ljubljana után.
A Mercer felmérése ebben az évben fővárosunkat hozta ki a világ 77. legélhetőbbjének, Kelet-Közép-Európában pedig a dobogó harmadik fokán áll, szorosan Prága és Ljubljana után.
Van rá esély, hogy ismét közvetlenül jussunk el az Amerikai Egyesült Államokba.
Fogyatékkal élők által működtetett kávézó nyílt Budapesten.
2016. március 27-től növeli kapacitását a KLM: újabb járat indul a holland fővárosba, Amszterdamba. Az új 132 férőhelyes B737 géptípussal üzemelő járat az amszterdami Schiphol repülőtérről reggel, 08.40 órakor indul Budapestre, míg Budapestről 11.20 órakor indul vissza a holland fővárosba. A járatnak köszönhetően még több, az egész világra kiterjedő csatlakozás lesz kényelmesen elérhető.
A hazai utazóközönség számára idén nyáron a kanadai légitársaság már Vancouvert is kínálja, mely egy kiváló csatlakozású torontói átszállással érhető el.
Törölte nyári menetrendjéből a Budapest-Valletta járatait az Air Malta.
A Danubius szállodalánchoz tartozó, tavaly tripla jubileumát ünneplő, 100 éves múltra visszatekintő Grand Hotel Hungaria 2015. december 31-i dátummal felbontotta a Best Western lánccal kötött névhasználati szerződését.
Egy nappal azután, hogy a TAP bejelentette, kivonul Budapestről, a Wizz Air járatainak duplázásáról számolt be.
Minden eddig felállított rekordot megdöntött 2015-ben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.
Méghozzá az UNESCO szerint, mely olyan városok mellett emlegeti a magyar fővárost, mint Melbourne, Sanghaj vagy Berlin.