Újévi változások a BKV-nál
2013-ban számos változás következik be a budapesti tömegközlekedésben, olvasható a BKV honlapján is. Álljon itt egy rövid összefoglaló a bkv.hu-n feltűntetett lényegesebb változásokból:
2013-ban számos változás következik be a budapesti tömegközlekedésben, olvasható a BKV honlapján is. Álljon itt egy rövid összefoglaló a bkv.hu-n feltűntetett lényegesebb változásokból:
A budapesti repülőtérhez kötődő közúti infrastruktúra fejlesztése a főváros, a térség és az egész magyar nemzetgazdaság kiemelt érdeke, ezért a szükséges beruházások előkészítését minél hamarabb meg kellene kezdeni. Ezzel a közös felhívással fordultak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz és a Fővárosi Önkormányzathoz a repülőteret üzemeltető Budapest Airport mellett a környékbeli önkormányzatok, valamint a legjelentősebb regionális piaci szereplők. Az összefogás résztvevői közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben elsősorban a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út fejlesztését sürgetik.
Szinte mindannyiunk megnézte már a saját házát a Google Maps szolgáltatással, sőt a Street View-val pedig rengeteg felé barangolhattunk már világszerte, a 360-fokos panorámafotóknak köszönhetően szinte mintha mi is ott jártunk volna az adott város utcáján, úgy érezhettük magunkat.
Pontosan 264.842.374 euró, azaz 73,6 milliárd forint. Ez a teljes összege azoknak a beruházási kötelezettségeknek, amelyeket a Budapest Airport megvalósított, sőt túl is teljesített, mivel a privatizációs szerződés értelmében a teljes összeg 260,6 millió euró lett volna. A Budapest Airport 2012. július 25-én adta át az erről szóló hitelesített teljesítési jelentést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek.