Párizs







Macaron Nap Magyarországon

 New Yorkban és Párizsban már sokadik éve rendezik meg a Macaron Napot, amelynek során bemutatkoznak macaront árusító üzletek és számos rendezvényen népszerűsítik ezt a különleges és kapós édességet. A mai napon végre nálunk is megrendezésre kerül a sütemény kedvelőinek szánt kiállítás.



Sötét gépben tiltakoztak a Ryanair utasai

Több mint négy órán keresztül várakozott egy sötét repülőgépen több mint száz ingerült utas, akik nem voltak hajlandóak elhagyni a Ryanair gépét Liege repülőterén, ezzel tiltakozva az ellen a bosszantó helyzet ellen, a hogy nem az eredetileg tervezett helyen szállt le a repülő. Az “eltévedt” utasok francia turisták voltak, akik Marokkóból utaztak volna a Párizs melletti Beauvais-ba, ám a járatuk végül a belgiumi repülőterén landolt.


Az ismeretlen Párizs

Párizs a világ leglátogatottabb városa. A felmérések szerint azonban a vendégek jelentős része (ötből négyen) információ, idő vagy éppen kedv híján csupán az úgynevezett tizenkét kötelező látnivalót – Eiffel-torony, Diadalív, Champs-Élysées, Louvre, Notre-Dame stb. – keresik fel. Pedig Párizs nem csak ezek miatt a csodák miatt lett a világ turisztikai fővárosa…