Fapados járatot indít a TGV

 “Az új kínálatot 4 millió olyan franciának szánjuk, akik Párizson kívül élnek, és eddig inkább gépkocsival közlekedtek, és nem vonattal” – hangsúlyozta Guillaume Pepy, az SNCF elnöke az első égszínkék Ouigo TGV bemutatásakor a Párizstól keletre található Marne-la-Vallée (Eurodisney) állomáson. A fapados szuperexpresszek ugyanis a fapados repülőjáratokhoz hasonlóan a városközponttól távoli pályaudvarról fognak indulni április 2-tól Franciaország déli városai felé.
A fapados TGV-k naponta négyszer, hétvégén pedig naponta ötször fogják megtenni a Párizs-Marseille, illetve Párizs-Montpellier szakaszt oda-vissza, Lyonon keresztül, ahol meg is fognak állni. Marseille-ben és Montpellier-ben a városközpontban, Lyonban viszont a repülőtéren lesz a fapados vonatok állomása.

A járatokra évente 400 ezer helyet 10 euróért, egymillió jegyet pedig 25 euróért kínálnak, amely mintegy negyede a normál jegy árának. Az elsősorban családoknak és fiataloknak szánt új vonatokra kizárólag interneten, az Ouigo oldalán foglalhatók jegyek. A 12 év alatti gyermekeknek egységesen 5 euróba fog kerülni az utazás, a 4-8 fős csoportok tagjai pedig fejenként 20 euróért válthatnak jegyet.
“A beszállás zavarmentessége és a kényelem biztosítása érdekében” az utasoknak ezekre a vonatokra az indulás előtt 30 perccel fel kell majd szállniuk” – hívta fel a figyelmet az SNCF.

Az árcsökkentés érdekében a hagyományos TGV-khez képest az SNCF maximálisan kihasználja a szuperexpresszek adottságait. A négy kocsiból álló kétszintes vonatok hetente 62 alkalommal teszik majd meg a Párizs-Lyon-Marseille, illetve Párizs-Lyon-Montpellier szakaszt, ami vonatonként havi 80 ezer kilométert jelent, ez duplája a normál TGV-knek.

Egy fapados vonat összesen 1268 utast tud szállítani egyetlen osztályon, első osztályú kocsik ugyanis nem lesznek az Ouigo járatain, és az utasoknak a repülőgépekhez hasonlón hármasával kell majd helyet foglalniuk. A hagyományos TGV-re egyszerre ezer utas fér fel, első- és másodosztályon, kettesével egymás mellett. Büfékocsi sem lesz az Ouigón.

A fapados vonatokra mindenki csak egyetlen bőröndöt és egy kézitáskát vihet fel ingyen, minden további csomagért 5 eurót, a konnektorok használatáért pedig 2 eurót kell majd fizetni.

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "Fapados járatot indít a TGV" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*