Visegrád

Hazai havas lankák vonzásában

Magazinunk aktuális számából: Sokan talán kicsit morcosan vettük tudomásul, hogy újra itt a tél, hisz hideggel, korai sötétedéssel és hosszas öltözködéssel jár. Amint leesik azonban az első hó, előbújik belőlünk a kisgyerek. És természetesen vannak, akik már majdnem egy éve erre vártak: itt az újabb síszezon.



Visegrád, a Dunakanyar éke

Budapesttől a 11-es út vezet Visegrádra – és a történelmi időkbe. Abba a korba, amikor még az utolsó, komoly csatát nyert királyunk, Mátyás volt az úr, és a reneszánsz életérzés tette boldogabbá a Duna-parti vár lakóinak mindennapjait.


Királyok egykori találkozóhelye

A földrajzi helyeknek, csakúgy, mint az embereknek, annál több mesélnivalójuk akad, minél gazdagabb a múltjuk. Hazai településeink között e tekintetben mindenképp az egyik legnagyobb mesélő Visegrád; 1700 körüli lélekszámával az ország egyik legkisebb városa. Földrajzi adottságai azonban akkor is vonzó turistacélponttá tennék, ha elkerülte volna a történelem; a Dunakanyar legcsodásabb panorámájáról, erdei túraútvonalairól mindannyian őrzünk kedves emlékeket.