Tenger és bor

Az iszlám tanításaival ellentétesnek tűnik, hogy Tunéziában korlátozás nélkül lehet alkoholt kapni. A szupermarketek polcai roskadoznak a jobbnál jobb borok, sörök és likőrök palackjaitól. Állítólag még maga az elnök is érdekelt egy sörgyárban. Idegenvezetőnk magyarázata szerint azonban vallásuk nem tiltja az alkoholfogyasztást, csupán lerészegedni nem szabad az igazhitűeknek. Ha pedig mégis megesik a baj, mámoros állapotban nem imádkoznak.
Tunézia északi területei már az ókorban elismert szőlőtermesztő helyek voltak. A föníciak idején a karthágói születésű Magon jegyezte le először a borkészítés rejtelmeit az Értekezés a szőlészetről című tanulmányában.
A rómaiak is szívesen fogyasztották az itt készült borokat. A legértékesebb fajta az édes fehérbor volt, a gyengébb lőrét mézzel édesítették. Derítőszerként márványlisztet vagy gipszet adtak a borhoz, egy időben ólommal is kezelték a nedűt. Az ókori bort magas alkoholtartalma miatt tengervízzel hígítva itták. A katonák leginkább a savanyú, de még nem teljesen ecetesedett bor és a víz elegyét, az úgynevezett Poscát itták. Az arisztokraták kedvenc itala a fűszerekkel és gyógynövényekkel ízesített édes bor volt. Cato több munkájában is ír a bor gyógyító hatásáról, gyakran alkalmazták depresszió, memóriazavar és mélabú kezelésére, de gyógyítottak vele köszvényt, hasmenést és székrekedést, sőt szédülést is. Akár egészségügyi okokból, akár kedvtelésből fogyasztották az ókor urai és asszonyai, tény, hogy évi 1,8 millió hektoliter bor folyt le a birodalom polgárainak torkán, azaz lakosonként napi fél liter. A dicsőséges ókori ivászat emlékeivel tüzetesen is megismerkedhetünk a Bardo Múzeumban.
Az arabok térhódítása után a szőlőtermesztés hanyatlásnak indult, a megmaradt birtokokon leginkább csak csemegeszőlőt szüreteltek. Az újabb fellendülés a francia megszállás alatt következett be, a mai pincészetek elődjeit is ők alapították, megteremtve ezzel a modern borászat alapjait. Talán csak a filoxéra állíthatta volna meg a fejlődést, de itt is, akárcsak korábban nálunk, az ellenálló gyökérzetű tövek meghonosításával dacoltak a kártevővel.
Az ország adottságai kiválóak, az évi átlaghőmérséklet 20 fok, 250–500 mm eső esik évente, sok a szőlőtermesztésre alkalmas lanka. Még sincs könnyű dolga a helyi borásznak, gondosan kell mérlegelnie a szüret időpontját, hogy a sav és cukor kényes egyensúlya ne boruljon fel. A helyi borok alkoholtartalma magas, 11–15% közötti, savtartalmuk alacsony (kb. 5%). Hódít az organikus szőlőtermesztés is. A megtermelt mennyiség többségét a helyi szállodákban értékesítik, de bőven jut belőle az európai piacra is.
A legfőbb bortermelő vidékek a Hammamet közelében fekvő Grombalia, a muskotályáról híres Kelibia, a Tunisztól 20 km-re délre fekvő Sidi Thabet-Mornag és a Bizerta régió. A legfőbb termék a vörösbor és a rozé, de szinte minden pincészetben készítenek fehérbort is. Az U.C.C.V. nevű állami vállalat termeli és palackozza a tunéziai borok háromnegyedét, kínálatukban olcsó asztali borok és prémiumkategóriás italok is megtalálhatók (olcsó, de bátran ajánlható vörösboruk a Magon). Termékeik kedvező árfekvésűek, az all inclusive ellátást nyújtó szállodákban találkozni leginkább velük.
Aki minőségi élményre vágyik, és hajlandó picivel többet fizetni egy palackért (még így is jelentősen az európai átlagár alatt, 8-10 eurót), feltétlenül kóstolja meg a Chateau Saint Augustin valamelyik borát. Egy Monacóból Tunéziába áttelepült fiatalember gondozza a kicsiny birtokot, testes, ugyanakkor gyümölcsös vörösboraik kóstolása igazi élmény. Különösen finom a sangiovese és a mourvedre, a pinot és sangiovese szőlőből készült Imperial Magnus. A fehérborok kedvelőinek a César Auguste ajánlható, ami chardonnay, savignon és clairette szőlő mustjából készül. A rozék szerelmesei válasszák a Princesse Élissát, ami kiváló aromáját a felhasznált sangiovese, cinsault és grenache optimális elegyének köszönheti. A birtokon álló kis kastély látogatókat is fogad, érdemes a helyi idegenvezetőnél vagy a weben, a www.vins-st-augustin.com címen érdeklődni.
Reptéri shopokban, jobb szállodákban és éttermekben találkozhatunk az olasz borkészítés hagyományait átörökítő Neferis birtok boraival. Miután több pincészet remekét végigkóstoltam, utolsónak maradtak a grombaliai birtok Selian és Chateau Defleur nevű borai. Bátran állíthatom, bármelyik nagy hírű európai bor mellett megállják a helyüket, akár a vörösök, akár a fehérek. Áruk 10 euró körül mozog (info: www.domaineneferis.com).
Bátran ajánlhatók még a Sidi Salemi Ceptunes borai, a carignan és syrah szőlőből készült vörösbor, a Prestige, és a syrah és merlot keverésével létrehozott kellemes rozé, a Jour et Nuit is (www.ceptunes.com.tn).
Rossz hír a pezsgő barátainak, hogy Tunéziában a gyöngyöző nedű a magas adók és a csekély mértékű termelés miatt irreális áron kapható, érdemesebb francia pezsgőt rendelni. Ha valaki erősebbre vágyik, válassza a likőrök egyikét. A tunéziai zsidók által készített, 37,5 fokos, hagyományos fügepálinka, a Boukha minden szállodában megtalálható. Jégbe hűtve fogyasztják aperitifként. Sokan datolyalikőrként ismerik a rendkívül édes Thibarine-t, ami valójában borpárlat erősen fűszerezve, és elsősorban hölgyek körében népszerű.
 

2009 márc