Tesz-Vesz városból a budapesti forgalomba. Leapmotor T03 teszt

A Magyarországon még egzotikusnak számító Leapmotor T03-ja első pillantásra inkább idézi a kedves kis állatfigurák által belakott legendás Tesz-Vesz város mesekönyveinek világát, mint a mai autóipar sokszor túlságosan komolyra vett szereplőit. Nem véletlen, hogy a gömbölyded formák, a mosolygós orr-rész és a játékos arányok miatt szinte nem találkoztam olyan hölggyel, aki az autót meglátva ne kiáltott volna fel azonnal, hogy „de cuki, nekem ez kell”.

Ráadásul a bájos külső ellenére gyorsan kiderül, hogy ez az apró kínai villanyautó jóval komolyabb szereplő, mint elsőre hinnénk.

Kívül játékos, belül meglepően komoly

A Stellantis háttértámogatásával működő Leapmotor a T03 személyében ugyanis egy olyan városi elektromos modellt rakott össze, amely meglepően sok kényelmi extrát kínál. Szinte minden benne van, amit ma egy nagyobb autóban elvárnánk: adaptív tempomat, panorámatető elektromos árnyékolóval, digitális műszerfal, nagy méretű központi kijelző, tolatókamera, parkolóradar és számos vezetéstámogató rendszer. Igaz az ülésfűtés és a kormányfűtés valamiért kimaradt a sorból.

A 3,62 méteres hosszával miniautónak számító TO3 valódi nagyvárosi cirkáló. Ott érzi jól magát, ahol a nagy SUV-ok már szenvednek: szűk utcákban, parkolóházakban, zsúfolt belvárosi helyzetekben. Fordulékonysága, könnyedsége és egyszerű kezelhetősége miatt a városi használatban kifejezetten jól teljesít. Ráadásul az elektromos hajtás miatt a lámpáktól indulva kellemesen fürge is. A relatíve magas építés miatt belül meglepően tágasnak érződik, főleg elöl. A panorámatető sok fényt enged be, ami tovább növeli a térérzetet, és bár az anyaghasználat ugyan nem prémiumszint, az összhatás mégsem olcsó vagy kellemetlen. Inkább praktikus és szerethető.

Aztán kinyitottuk az ajtót, hamar látjuk, hogy a T03 belső tere trükkösre sikeredett. Az A-szegmens külső méret mögött B-szegmenses utastér bújik meg. Elöl 950, hátul 960 mm fejtér – nem kell görnyedve ülni, és a hátsó sor sem csak névlegesen létezik. Bár azért a hátsó sor így is inkább csak a rövid utakon értelmezhető igazán. A panorámatető tovább tágítja az érzetet, az elektromos naproló pedig gondoskodik róla, hogy nyáron se süssön a tarkóra a nap.

Digitális világ, néhány furcsa kompromisszummal

A 10,1 colos kijelző az egész digitális élmény középpontja, karnyújtásnyira hoz minden fontos funkciót, más kérdés, hogy a tisztán kijelzős vezérlés nem javítja a vezetési élményt. A digitális rendszer ugyanakkor már kevésbé meggyőző. Bár a forgalmazó még külön adapterrel is próbálta segíteni az iPhone csatlakozását, a telefon felismerése így sem ment mindig zökkenőmentesen. Pedig az Apple CarPlay és az Android Auto nehézkes felismerése 2026-ban már nehezen magyarázható kompromisszum, főleg egy ennyire digitálisra hangolt autónál.

A másik furcsaság az elektromos autók elvárt gyalogosfigyelmeztető hangja. Sok villanyautó kap valamilyen futurisztikus alapzajt kis sebességnél, hogy a gyalogosok hallják az érkezését, a T03 azonban egy furcsán trolibuszszerű hangot produkál, ami lassú araszolásnál kifejezetten zavaró tud lenni. Néhány perc után az ember már várja, hogy végre átlépje azt a tempót, ahol nem hallani.

Szintén szokni kell az egyedi formájú, kicsit bumszli távirányítót. A diszkrét festés miatt a sötétben nehezen felismerhető, hogy melyik gomb milyen funkciót vezérel, és ha rosszul nyúlunk hozzá, könnyen elindulhat egy hangos riasztás – ami hajnalban vagy késő este egy lakóövezetben meglehetősen kellemetlen tud lenni.

A légkondicionáló sem a finomhangolás mestere. A klímát csak a középső érintőképernyőn lehet vezérelni, ahol külön szerepet kap a hűtés és a fűtés funkció, vagyis vezetés közben nem éppen ideális a használata. Az éppen kellemes hőmérséklet és ventilátorerősség beállítása így kifejezetten kihívásos és ha nem figyelünk eléggé, nyáron pillanatok alatt megfázós hideg lehet az utastérben.

Városi cirkáló, nem mindenkinek

A hajtáslánc pontosan azt adja, amire egy városi elektromos autónál szükség van. A 70 kW-os villanymotorhoz 37,3 kWh-s akkumulátor társul, a WLTP szerinti 265 kilométeres hatótáv pedig napi használatban még akkor is bőven elegendő, ha ez a hatótávolság a valóságban valamivel kevesebb. Sőt, aki elsősorban közelebbi ingázásra használja, annak könnyen lehet, hogy heti egy-két töltés is elég. Egyenáramú villámtöltőn ráadásul 36 perc alatt 30-ról 80 százalékra tölthető az akkumulátor, vagyis egy hosszabb ebédszünet alatt ismét használható hatótávot kapunk.

Biztonság terén sem spóroltak. Hat légzsák és tíz különböző ADAS-rendszer figyeli a környezetet, a hátsó parkolóradar és a kamera pedig a szűk városi helyzetekben különösen jól jön. Az OTA-frissítéseknek köszönhetően a T03 szoftvere folyamatosan naprakész maradhat – nagyjából úgy működik, mint egy okostelefon: az autó ezen a téren az idővel nem elavul, hanem fejlődik, és a tulajdonos döntheti el, mikor telepíti az új frissítéseket.

Mindezek ellenére a Leapmotor T03 egyik legnagyobb erénye éppen az, hogy nem akar többnek látszani annál, ami. Egy szerethető, kedves formájú, könnyen használható elektromos kisautó, amely a mindennapi városi közlekedésben sokkal jobb társ, mint azt elsőre gondolnánk. Más kérdés, hogy aki szereti maga körül a sok vasat és a klasszikus nagyautós biztonságérzetet, annak valószínűleg nem ez lesz az álomautója.

Más kérdés, hogy aki szereti maga körül a sok vasat, a masszív autóérzetet és a klasszikus nagyautós biztonságérzetet, annak valószínűleg nem ez lesz az álomautója. De aki nyitott egy könnyedebb, modern és kifejezetten városra hangolt elektromos életérzésre, annak a T03 meglepően szerethető alternatíva lehet 7 490 000 Ft-tól 5 év vagy 100.000 km garanciával.

Érsek M. Zoltán