Tunézia: reptéri szigor

A tunéziai szállítási minisztérium 2015. november 9-i nyilatkozata szerint egy a légiforgalom biztonságával foglalkozó különleges tanácskozás résztvevői úgy döntöttek, hogy az ország repterein fokozzák a légi utasok, a csomagok és a repülőtéri alkalmazottak ellenőrzését, és alaposabban ellenőrzik majd a repülőgépek karbantartásához használt felszereléseket is.

Az MTI jelentése szerint fokozott figyelemmel kísérik majd a tunéziai légtérbe belépő összes gépet is, és a külföldről visszatérő összes tunéziai repülőt átnézik majd az újabb utasok felszállása előtt.

Arkagyij Dvorkovics orosz miniszterelnök-helyettes ugyanezen a napon úgy nyilatkozott, hogy két hétbe is beletelhet, mire hazaszállítják Egyiptomból az összes ott rekedt orosz turistát. Ez azonban nem okoz számottevő többletköltséget, mivel a feladatot már kifizetett menetrendszerű, illetve charter-járatok gépeivel teljesítik. Eddig már 25 ezer embert vittek haza a hét vége óta, miután Oroszország a terrorveszély miatt november 6-án felfüggesztette az utasok Egyiptomba szállítását.

A miniszterelnök-helyettes szerint 30-35 teherszállító különjáratra lesz szükség csak ahhoz, hogy Egyiptomból hazaszállítsák az orosz turisták csomagjait. Dmitrij Medvegyev miniszterelnök úgy nyilatkozott, nem számít arra, hogy a közeljövőben újraindulnak ezek a járatok, mivel időbe telik, mire garantálni tudják majd Egyiptomban az utazók biztonságát.
 

Legyél az első hozzászóló "Tunézia: reptéri szigor" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*