Végre mobilozhatunk Észak-Koreában is

 Ha eddig Észak-Koreában járt az ember, akkor sajnos fel kellett rá készülnie, hogy akár vonattal lépték át a határt, akár repülőgéppel szálltak le a Pyongyang reptéren, az országba való belépéskor a határőrök a mobiltelefonokat, és egyéb kommunikációs eszközöket elkobozták. A készülékeket egy különálló, vastag fémdobozba tették (valószínűleg, hogy ne lehessen bemérni a helyzetét és gps koordinátákat se tudjon küldeni), majd biztosították a turistákat afelől, hogy mikor elhagyják az országot, visszakapják értékeiket. Azonban a visszaadott telefonokon gyakran változtatásokat, módosításokat találtak a tulajdonosok.

Most azonban az ország egyik utazási irodájának, a Young Pioneer Tours-nak sikerült elérnie a hatóságoknál, hogy a beutazó turistáknak ezentúl nem kell leadniuk telefonjaikat, maguknál tarthatják, sőt még a belföldi telefonhálózaton hívásokat is kezdeményezhetnek.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a mobilok használhatatlanok észak-koreai sim-kártya nélkül, de egyes források szerint a nyugatiak ezt majd megvásárolhatják 50 euroért.

Észak-Koreának egyébként kiterjedt 3G lefedettsége van, köszönhetően az egyiptomi Orascom vállalatnak, ugyanakkor csupán másfél millió mobilhasználója, mely elég csekély mennyiségnek számít, ha hozzátesszük, hogy kb. 23 millióan élnek az országban (pontos adatot, ahogy sok másról sem, erről sem közöl az állam).

A turisták számára már régóta üzemelnek a hotelekben fizetős telefonok, melyeken külföldre is telefonálhatnak (ellentétben a koreaiakkal), azonban a mobiltelefonok engedélyezése nagy változás és egyben előrelépés a kommunista országban.

forrás: eturbonews.com

Legyél az első hozzászóló "Végre mobilozhatunk Észak-Koreában is" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*