A Wizz Air elindította a Debrecen és Moszkva közötti járatát

A Wizz Air elindította a Debrecen és Moszkva közötti járatátA WizzAir légitársaság Debrecen-Moszkva járata, egy Airbus A320 típusú repülõgép leszáll a Debreceni Nemzetközi Repülõtéren 2017. december 18-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Elindította hétfőn a Debrecen és Moszkva közötti járatát a Wizz Air légitársaság. Az első debreceni járat a vnukovói reptérre szállt le, amelyet a légitársaság moszkvai járatai 2013 óta használnak.

Vaszilij Alekszandrov, a vnukovói reptér vezérigazgatója a moszkvai avatóünnepségen méltatta a két ország közötti fejlődő kulturális és gazdasági kapcsolatokat – tudósított az MTI. A cégvezető rámutatott, hogy Debrecen iránt, egyebek között a régió termálfürdői miatt is, nagy az érdeklődés Oroszországban. Kifejezte reményét, hogy a járat kihasználtsága magas lesz, Vnukovo és a Wizz Air együttműködése pedig továbbra is mindkét fél számára előnyös lesz.

A Wizz Air elindította a Debrecen és Moszkva közötti járatát

Az Airbus A320 típusú repülőgép személyzete, valamint Herdon István, a Debrecen Airportot működtető Xanga cégcsoport elnök-vezérigazgatója (b2), Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója (b3) és Széles Diána alpolgármester (j2) a landolás után a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren 2017. december 18-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Balla János, Magyarország moszkvai nagykövete elmondta, hogy idén 50 ezer orosz állampolgár váltotta ki a magyar turistavízumot, a Wizz Air Moszkva és Budapest között közlekedő járatai telítettek, ami személetes mutatója a megnövekedett oroszországi érdeklődésnek. Rámutatott, hogy Magyarország a kedvező árai mellett a stabilitás és a biztonság miatt is vonzó az orosz turisták számára.

Legyél az első hozzászóló "A Wizz Air elindította a Debrecen és Moszkva közötti járatát" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*