Az A38 Hajó nyerte a Lonely Planet, “a világ legjobb bárja” szavazását

hirdetés

 A versenyt még tavaly november indították, és száz, a világ minden tájékáról beválogatott bár került a szavazói listára. A Facebookon levezényelt szavazás eredményeit a mai napon nyilvánosságra hozták, így mostmár hivatalosan is az A38 Hajó nyerte el az első helyezést, melyet összesen 13 300-an „tetszik”-eltek. A második helyezett, a rotterdami De Witte Aap (Fehér Majom) lett, körül-belül 4000 szavazattal lemaradva.

Az A38 honlapján közölte, hogy habár a rotterdami klub a szavazás utolsó napjára hatalmas szurkolóbulit rendezett, ahol jelentősen megközelítették fővárosunk esélyesét, az A38 végül egy támogató bulival bebiztosította a győzelmet.

A harmadik helyezet szintén egy budapesti székhelyű szórakozóhely lett: a Szimpla Kertet 4480-an tetszikelték, így juthatott fel a dobogóra, míg a negyedik helyezet, berlini illetőségű Sage Restaurant, csupán 268-at gyűjtött.

A HVG korábbi értesülései szerint a két magyar szórakozóhely baráti viszonyban van egymással, a verseny során taktikákat is egyeztettek, annak érdekében, hogy mindketten minél jobb helyezést érjenek el. Kátai Gábor, a Szimpla Információs Iroda vezetője korábban elmondta: „aki a hajóra vagy ránk szavaz, egyben Budapestre is szavaz”.

Az A38 a honlapján mondott köszönetet mindenkinek, aki támogatta a bárt “a szavazatával, a szimpátiájával, a szurkolásával”. “Mindennél jobban örülönk annak, hogy megmutathattuk, közösségünkre nem a megosztottság a jellemző, hanem bebizonyítottuk, igenis egyet tudunk érteni és összetartani, s jól tudjuk, mi az, amit szeretünk, becsülünk, jónak és fontosnak tartunk” – írták. “Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy nem sokkal azután, hogy a Sziget Fesztivál lett Európa legjobbja, immár még egy helyről elmondhatjuk, hogy a miénk, s egyben világraszóló, pozitív unikum: mindannyiunk Hajója.”

Legyél az első hozzászóló "Az A38 Hajó nyerte a Lonely Planet, “a világ legjobb bárja” szavazását" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*