Torontói repülőtéren ragadt több magyar utas

A kint ragadt utasokat arra kérték, várjanak néhány napot, mielőtt újabb jegyet vásárolnának, hiszen volt már rá példa, hogy a csütörtöki indulásból végül is vasárnap lett. Ha pedig ez esetben is így alakul majd, bizonytalan, hogy a SkyGreece megtéríti-e a többletköltséget.

A 2012-ben, kanadai görögök által alapított cég azért jött létre, hogy az ottani diaszpóra tagjai könnyebben hazajussanak Görögországba.

A sajtó megkeresésére sem a SkyGreece magyarországi képviselete, sem a vállalat athéni központja nem tudott érdemi információkkal szolgálni.

A torontói magyar konzulátus elmondta, hogy augusztusban már nem ez az első alkalom, hogy ilyen előfordul, de akkor pár nappal később a légitársaság egy másik gépével hazajutottak a kint rekedt utasok. A helyi képviseletekkel ők sem tudták felvenni a kapcsolatot, a kinti iroda zárva tart. A főkonzulátus rendelkezésére áll minden magyar állampolgárnak, aki segítségre szorul a hazajutást illetően. Munkaidőben elérhetőek a +1-647-349-2550 telefonszámon, ezt követően pedig a +1-416-427-5989 telefonszámon érdemes őket keresni.

Legyél az első hozzászóló "Torontói repülőtéren ragadt több magyar utas" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*