Hajts a mini Forma 1-es eseményért!

 A június 11-től július 15-ig tartó játékban minden érintett kisvárosba, faluba bejelentett személy automatikusan részt vesz , a versenyt pedig annak a településnek a közössége nyeri, amely a fent említett időszakban a település lakossága arányában a legtöbb új, de nem kevesebb mint 40 Vodafone előfizetést köti.

Megéri hajtani a nyereményért, hiszen július 29-én a Vodafone egy mini Forma 1 eseményt szervez a településen, ahol többek között élőben követhető majd a magyar nagydíj, és a nagysikerű Kezdj el valami újat hétvége játékai is kipróbálhatók. De azoknak sem kell majd csüggedniük, akik lecsúsznak az első helyről, hiszen a versenyben az első 7 helyen végző helység jogosulttá válik egy, a Vodafone Magyarország Alapítvány által biztosított digitális fejlesztést célzó pályázatban való részvételre. Az alapítvány a pályázat első helyezettje számára bruttó 10 millió, míg a második-harmadik helyezettek számára bruttó 5-5 millió forint értékű digitális fejlesztési támogatást ajánl fel.

A rendkívüli játék létrejötte a Vodafone egész országra kiterjedő hálózatmodernizációjának köszönhető, melynek eredményeképpen a világszínvonalú hálózat hazánk több mint 9,5 millió lakosának nyújt már hozzáférést a szélessávú mobilinternet használathoz.

„Egy évvel ezelőtt 673 helység, míg mostanra már 2432 település lakóját tudtuk bekapcsolni a telekommunikációs vérkeringésbe. Külön öröm számunkra, hogy olyan településekre is eljuttattuk a szélessávú mobilinternetet, ahol korábban egyetlen szolgáltató sem nyújtott ilyen szintű lefedettséget. Boldogok vagyunk, hogy az érintett települések valamelyikén egy igazi Forma 1-es eseménnyel koronázhatjuk meg ezt a sikert.” – tette hozzá dr. Beck György, a Vodafone elnöke.

Az eredményhirdetésre július 16-án kerül sor, melyet a Vodafone Facebook és Twitter oldalán bárki nyomon követhet.

Legyél az első hozzászóló "Hajts a mini Forma 1-es eseményért!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*