Hungarikumok a bukovinai folklórfesztiválon

hirdetés

A háromnapos fesztivált pénteken Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Zbiegnew Kowalski, a találkozások fő szervezője és Filóné Ferencz Ibolya, a völgységi város Fidesz-KDNP-s polgármestere nyitja meg a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban.

A Bukovinából elszármazott népcsoportok hagyományőrzői negyedszázada találkoznak a fesztivál keretében, amelyet Magyarország mellett Romániában, Ukrajnában, Moldovában és Lengyelországban rendeznek meg.

A program leglátványosabb része szombaton az együttesek viseletes felvonulása lesz Bonyhádon – mondta Asztalos Zoltán, a házigazda Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke. Vasárnap a határon túlról érkező székely és más nemzetiségű csoportok a “szomszédolás” elnevezésű program keretében Bonyhád környéki településeken lépnek fel – tette hozzá.

Az idei fesztiválon két, a nemzeti kulturális örökség jegyzékében szereplő hagyományt is bemutatnak. A közönség megismerheti a székelyek jellegzetes betlehemes játékát, a csobánolást, valamint a karcagi birkafőzés tradícióját, amelynek részeként kóstolót tartanak. Székely ételeket is kínálnak majd, ezúttal galuskát, székely töltött káposztát készítenek. A székely könyvészet sátrában bukovinai székely írókkal vagy róluk készült könyvek szerzőivel – mások mellett Kóka Rozáliával, Albert Gáborral, Móser Zoltánnal – találkozhatnak az érdeklődők, Rudolf László bátaszéki családfakutató pedig a bukovinai származásúak családi kapcsolatainak feltérképezéséhez nyújt segítséget – mondta a szövetség elnöke.



A találkozóra több mint 30 csoport 300 határon túli székely és más nemzetiségű, illetve 300 hazai tagja érkezik; az Al-Duna melletti Hertelendyfalváról, Székelykevéről, Pancsováról, az erdélyi Csernakeresztúrról, Déváról fogadnak hagyományőrző együtteseket, és vendégül látják a Madéfalvai ifjúsági Tánccsoportot. A lengyel Raciborowice Górne, illetve Dzierzoniów táncosai Csátalján, radóci román táncosok Kakasdon, két moldáv együttes Bátaszéken, az ukrán Csernovicból érkező csoport pedig Szekszárdon lép fel.

“A fesztivál lényege, hogy visszanyúl a bukovinai gyökerekhez, azoknak a népcsoportoknak a kultúráját igyekszik megmutatni, amelyek kétszáz éve ott éltek. Kapcsolatuk a táncanyagban is visszaköszön, a székely táncokban van német, lengyel hatás, de a székely kultúra is hatott őrájuk” – mondta Asztalos Zoltán.

A Bukovinai Találkozásokat 1990 óta évente rendezik meg a lengyelországi Jastrowiében, a romániai Hosszúmezőn (Campulung Moldovenesc), Csernovicben, Kisinyovban és Bonyhádon. A 2015-ös sorozatban júliusban Hosszúmezőn a kakasdi Sebestyén Ádám Székely Társulat, Lengyelországban a Csátaljai Székelyek Baráti Köre képviselte a bukovinai székelyeket. 

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "Hungarikumok a bukovinai folklórfesztiválon" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*