Így tervez a netes utazó!

hirdetés

Újabb parkok, kirándulóhelyek, vidéki színházak, fővárosi nevezetességek is feltérképezhetők, „körbejárhatók” mostantól a nyaralást, hétvégi kirándulást, pihenést tervezők számára a Google Street View-n, a neves nemzetközi internetes keresőprogram térképegységének egybefüggően megjelenő képsorozatain, a Street View-n. Mielőtt az utazó gondosan megválasztja, mi legyen az úti célja, még alaposabban körülnézhet e program segítségével, milyen megoldásokat is kínálhat számára. Minderről Szilágyi Zoltán a Google stratégiai partnerségekért felelős menedzsere számolt be 2015. június 9-én, Budapesten. Stílusosan az ELTE Füvészkertjében, azon a helyszínen, mely most került fel a Street View-n újonnan felkereshető parkok közé. A tájegységek, parkok közül ezentúl virtuális sétát tehetünk a Hármashatárhegyen, a Kis Svábhegyen, az Aggteleki Nemzeti Parkban, a Hortobágyi Nemzeti Parkban, eljuthatunk így a Tabánba, a Városmajorba. Beléphetünk olyan nevezetes épületekbe, mint a budapesti Szent István Bazilika, a Győri és az Egri Bazilika. „Beülhetünk” Szegeden és Pécsett a nemzeti színházak nézőterére. Már belülről is látható a Budapesti Corvinus Egyetem, a SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, és az ELTE Egyetemi Könyvtára is.
(A Google Térkép Képek oldalon ezeket a nevezetességeket összegyűjtve is meg lehet nézni.)

E helyeket az utazó már programja tervezése, vagy épp utazása előtt virtuálisan is körbejárhatja, elég hozzá az internetkapcsolat mellett egy számítógép, tablet vagy okostelefon.

A négy éve Zürichben dolgozó szakember örömmel újságolta, hogy elkészült a legnézettebb magyarországi Google Street View fotók „hőtérképe” is, melyen a világos pontok jól mutatják, mely térségekre keresnek rá a legtöbben. Íme:

A térkép érdekessége, hogy az adott keresett települések, tájegységek és a ténylegesen eltöltött vendégéjszakák között egyenes az összefüggés, vagyis ha valaki Budapest, a Balaton vagy egy-egy megyeszékhelyre kíváncsi a keresőprogramon keresztül, az a valóságban is ellátogat oda.

A Street View-n leggyakrabban látogatott nevezetességek toplistája pedig így fest: Budavári Sikló, Halászbástya, Szent István Bazilika, Dohány utcai Zsinagóga, Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, Egri Dobó István tér, Margitsziget, Citadella, Szombathelyi Fő tér, Országház.

Alapvetően megváltozott az utóbbi tíz évben az úti célok kiválasztásának módja – hangsúlyozta Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. marketing-igazgatója, aki szintén jelen volt a Google sajtóeseményén. Amikor utazást szervezünk, egy ígéretet veszünk meg arra, milyen is lesz az hely, amit kiválasztottunk – fogalmazott. Míg korábban a prospektusok, különféle leírások játszottak szerepet az utazó döntésében, mi is lesz úti célja, addig ma már nagyrészt az internethez kapcsolódik választása, sőt mind nagyobb arányban a tényleges foglalás, vásárlás is a nethez kötődik. Hozzátette, hogy a Google munkájával hozzájárul a turizmus fejlesztéséhez is: „A Magyarországról megjelenő legújabb Street View képek érdekessége, hogy sok úgynevezett aktív turizmushoz kapcsolódó helyet, parkot, túraútvonalat lehet rajtuk megnézni. Ez is egy felfelé ívelő ága a hazai turizmusnak, ugyanakkor ezekről a helyekről eddig nehezebb volt képek alapján előre otthon tájékozódni. Ezért a Magyar Turizmus Zrt. ismét örömmel üdvözli a Google Street View újítását, amely speciális, modern eszközeivel még több potenciális utazó számára teheti vonzóvá hazánk ismert és még rejtett kincseit”

Szilágyi Zoltán nyilvánosságra hozta a Google Térkép magyarországi toplistáját is. A Google ugyanis most először készítette el a Magyarország legkedveltebb úti céljait összegző listáját. Íme azok a nevezetességek, ahová a leggyakrabban kívántak eljutni a magyarországi és külföldi internetezők a Magyarországot bemutató Google Térképen: Országház, Hősök tere, Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda, Szent István Bazilika, Budavári Palota, Halászbástya, Nagyvásárcsarnok, Fővárosi Állat- és Növénykert, Széchenyi Lánchíd, Magyar Állami Operaház.

Ami pedig a Google Térkép nemzetközi tényeit illeti: több mint egymilliárd ember használja világszerte, melyen hat kontinens 200 országa található, s 199 országban érhető el rajta az autós útvonaltervezés. A Google Utcakép nézete a világ 65 országában érhető el, és a világ 60 országában több mint 650 nagyvárosban található rajta élő forgalominformáció.

Legyél az első hozzászóló "Így tervez a netes utazó!" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*