A világ legjobb Bed&Breakfast-szálláshelyek

A TripAdvisor 2015-ben is kihirdette, mely szálláshelyeknek ítélték oda az olvasók szavazatai alapján a Travelers’ Choice díjakat. Az elismeréseket különböző kategóriákban, és országok szerint is odaítélték a legjobbaknak. A végeredmény több millió vendégnek az értékelése alapján született meg, akik az oldalon keresztül a minőséget, a kínált szolgáltatást, a személyzetet, az ellátást és az elhelyezkedést figyelembe véve pontoztak.

A legjobb Bed&Breakfast-kategória nyertese a brit North Yorkshire városában üzemelő idilli és családias hangulatú Millgate B&B. A vendégház egy házaspár, Sue és Andrew Burrell közös, kitartó munkájának és vendégszerető hozzáállásuknak köszönhetően nyerte el a neves díjat. A pár elmondása szerint ez a díj igazán különleges és sokat jelent számukra, hiszen a díjat a vendégeik visszaigazolása alapján kapták meg és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a vállalkozásunk virágzásnak induljon. Több mint 350 értékelő véleménye vezetett a fölényes győzelemhez. A kommentelők között szerepel olyan is, aki csak ennyit fűzött hozzá: „A legjobb vendégház, ahol eddig életemben valaha is jártam”. Közepes értékelés is csak egyetlen egy utazótól érkezett, hárman vélték jónak, és 350 szavazó adott kiváló minősítést. A jelenlegi vélemények szerint csodálatos, ahogy a két tulaj a vendégekkel bánik, még illatozó friss sütemény is várja a vendégházba érkezőket. Az ott megszállók biztosak benne, hogy a jövőben még visszatérnek, mivel páratlan vendégkiszolgálásban és élményben volt részük. (Plusz pont járt a szobákba bekészített friss tejért, lapostévéért, az ingyenes internet-elérhetőségért és a festői szépségű elhelyezkedésért a történelmi kisvárosban.

Az Egyesült Királyságban ad otthont a világ második legjobb B&B-szállodája is, ami nem más, mint a Shola Coach House in Portrush. A szálloda 187 „kitűnő” értékelést kapott a tradicionális ír reggeliknek, a kényelmes szobáknak és a lenyűgözően kedves vendégfogadtatásnak köszönhetően.

Ime a TOP 10 B&B-szálláshelyek listája 2015-ben, a TripAdvisor olvasóinak szavazata alapján:

 1. Millgate Bed & Breakfast, North Yorkshire – Egyesült Királyság
 2. Shola Coach House, Portrush – Egyesült Királyság
 3. Huis Koning, Bruges – Belgium
 4. B&B Mondello Resort, Palermo – Olaszország
 5. The Welsh Hills Inn, Granville – Egyesült Államok
 6. Llwyn Helyg Country House, Llanarthney, Wales – Egyesült Királyság
 7. Pietramonti Estate & Country House, Pienza – Olaszország
 8. Chestnut Lane Cottage, Matamata – Új-Zéland
 9. Beach Cottage B&B, Inverness – Egyesült Királyság
10. Down Yonder Bed and Breakfast, Sligo – Írország

Legyél az első hozzászóló "A világ legjobb Bed&Breakfast-szálláshelyek" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*