Megállapodás született a Hévízi-tó védelméről
A Hévízi-tó védelméről kötött megállapodást a város önkormányzata és a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség szerdán.
A Hévízi-tó védelméről kötött megállapodást a város önkormányzata és a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség szerdán.
Titanic-emlékútra indul a hajó szerencsétlenségének századik évfordulóján egy óceánjáró Southampton kikötőjéből, a rendhagyó utazáson 1300-an vesznek részt – írta pénteken internetes portálján a CNN amerikai hírcsatorna.
A fizika és a matematika segítségével kísérte meg kideríteni Richard Corfield brit tudós és író, hogy valójában mi okozhatta az elsüllyeszthetetlennek tartott luxusgőzös, a Titanic végzetét; vizsgálódásairól a Physics World áprilisi számában jelent meg tanulmány.
Interaktív tárlatvezetést tartanak családoknak nagyszombaton és húsvétvasárnap a Pannonhalmi Főapátságban, húsvéthétfőn pedig Déri András orgonaművész ad koncertet a Boldogasszony kápolnában. – írja az MTI
Nagy a jövés-menés a Hortobágyon: a darvak már elszálltak, a fehér gólyák megérkeztek, a parti madarak vonulása a végéhez közeledik, a nyári ludak pedig költenek – érzékeltette a hortobágyi madárszálló mozgalmas napjait Kapocsi István, a nemzeti park igazgató helyettese pénteken az MTI érdeklődésére.
A földalatti luxushotel épül Sanghajban, méghozzá a város központjától 45 kilométerre, egy korábban kőfejtőként szolgáló gödörben.
Két új járatot – egyben egy új légitársaságot, valamint egy újabb, Budapesten állomásozó gépet – köszönthettünk a mai napon a Liszt Ferenc repülőtéren. A magyar piacon új szereplőnek számító Transavia.com első Amszterdam és Budapest közlekedő járata délután érkezett a magyar fővárosba. Szintén a mai napon érkezett a Wizz Air sorrendben a 6. Budapesten állomásoztatott repülőgépe, amellyel elindult a Budapest-Larnaca járat.
A BTDM (Budapesti Turisztikai Desztináció Menedzsment) Nonprofit Kft. elkészítette a főváros
turisztikai marketingstratégiai alapvetését, amely a következő öt év stratégiai alapja lesz – mondta
Molnár József, a főváros turisztikai marketingszervezetének ügyvezető igazgatója április 3-i
sajtótájékozatóján.
Habár sajnos húsvétra nálunk is rossz időt mondanak, remélhetőleg azért annyira nem lesz súlyos a helyzet, mint Nagy-Britannia északi részén.
Az MTA Sztaki Pocket Guide szoftvere 2009-ben Magyar Termék Nagydíjat, 2010-ben Cebit díjat kapott, idén már 60, hamarosan száz nagyvárosban kínál személyreszabott városnézést.