100 éve ezen a napon indult útnak a Titanic

 A emlékhajózás – amelyet egy brit utazási iroda szervez az MS Balmoral óceánjáró fedélzetén – a Titanic első és egyben utolsó útvonalát követi majd. A tervek szerint a Balmoral április 14-én éjszaka, a szerencsétlenség századik évfordulójának pontos időpontjában azon a helyen fog majd elhaladni, ahol a Titanic 1912-ben jéghegynek ütközött.

A vasárnap Southamptonból induló úton történelemórák is lesznek majd, s a hajó megáll a Titanic utolsó kikötőhelyén, az írországi Cobh-ban, valamint a kanadai Halifaxban is, ahol a szerencsétlenség sok áldozata nyugszik.

A Balmoral fedélzetén XX. század eleji etikett lesz majd érvényben az emlékút során, 14-én pedig sokan korhű viseletet öltenek, a szerencsétlenségben elhunytakra pedig keresztény szertartással emlékeznek az évforduló estéjén.

A hajó 1300 utasa közül a legtöbben Titanic-rajongók. A rendhagyó út résztvevői egyesek szerint kísértik a sorsot, de a CNN-nek nyilatkozó utasok nem félnek attól, hogy megismétlődne a katasztrófa.
A száz évvel ezelőtti balesetben 1500-an haltak meg, az útját megelőzően elsüllyeszthetetlennek kikiáltott hajó balesetét 700-an élték túl, főként nők és gyermekek. A szerencsétlenségről számos könyv, tévéműsor és film is készült. Ezek leghíresebbikének, James Cameron rendező “Titanic” című filmjének – amely minden idők legnagyobb mozibevételével büszkélkedhet – az évforduló alkalmából egy felújított, háromdimenziós változatát is bemutatják majd.

forrás: MTI

Legyél az első hozzászóló "100 éve ezen a napon indult útnak a Titanic" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*