És hol vannak a krokodilok? – kérdezhetjük, kihajolva a hajófedélzetről, miközben mozgó szállodahajónk a Nílus hullámait szeli, pontosabban a békés folyót éppen a luxushajók sora fodrozza. A part mentén zöldellő pálmaligetek mellett húzunk el, a távolban sivatagi sziklás hegyeket tűz az égető nap. És sehol egy krokodil.
Indiára egy jelző illik a legjobban, ez pedig a „hihetetlen”, amelyet az indiai turisztikai hivatal is szlogenjéül választott. Hihetetlen fényűzés és ugyanakkor elképesztő nyomor uralkodik egymás mellett, a Delhi repterén földet érő látogató jó, ha felkészül egy kulturális sokkra. Ám igaznak bizonyult az a tézis is, hogy ha az ember nem fordul vissza rögtön a reptérről, akkor imádni fogja Indiát.
Münchent a legtöbben csak az átszállásaik kapcsán, a repülőteréről ismerik. Pedig a légikikötő üvegfalain túl egy állam az államban, Bajorország és annak barátságos, látnivalókban gazdag fővárosa várja az utazót.
„Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány?” – szólt a nagy sikerű sanzon a századelőn, amikor még minden leány legdédelgetettebb álma egy világraszóló menyegző volt. És bár ma is a királyfi meg a hófehér paripa a legjobb dolog, ami történhet velünk, mára már változtak azok a bizonyos álmok. Igazán különleges esküvőt ma már inkább egy fehér homokos tengerparton, valahol a karibi térségben kötnénk, ahol senki más nincs jelen, csak a menyasszony és a vőlegény, na meg persze a szerelem…
Párizs a világ leglátogatottabb városa. A felmérések szerint azonban a vendégek jelentős része (ötből négyen) információ, idő vagy éppen kedv híján csupán az úgynevezett tizenkét kötelező látnivalót – Eiffel-torony, Diadalív, Champs-Élysées, Louvre, Notre-Dame stb. – keresik fel. Pedig Párizs nem csak ezek miatt a csodák miatt lett a világ turisztikai fővárosa…
Miközben a híradásokban leginkább a nemzetközi politikai csatározások egyik színtereként emlegetik, Szíria hihetetlenül gazdag történelméről és kultúrájáról kevés szó esik. Pedig a közel-keleti országot méltán nevezik a kultúrák keresztútjának: az utazó éppúgy megtalálhatja a hettita, a babilóniai, az asszír, a föníciai, a római, a bizánci, a korai keresztény, illetve a keresztesek korához kötődő, mint az arab és a török kultúra emlékeit.
Franciásan Bruges (brűzs), németül Brügge, flamandul pedig Brugge (brühü vagy bröhö) a neve, ám egy a lényeg: az Észak Velencéjeként, avagy Flandria koronájaként ismert város egyszerűen lenyűgöző. Bár XIX. századi és újabb épületei is jócskán akadnak, atmoszférája egyértelműen a középkort idézi – s annak nem épp „sötét” oldalát. Utcáin járva-kelve mintha egy eleven, meseszép képeskönyvben lapozgatnánk; épp csak arra kell vigyáznunk, nehogy véletlenül orra essünk nagy ámultunkban-bámultunkban.
Alig jöttem haza Srí Lankáról, ahol egy teljes évet tölthettem, mikor a Travel Channel dokumentumfilmet sugárzott az „India alatt könnycseppként függő” szigetről. A szerkesztő-riporter imigyen összegezte bemutatóját: – Aki Délkelet-Ázsiába készül, menjen inkább Thaiföldre vagy Indonéziába, ott ugyanezt megtalálja; Srí Lanka drágább, koszosabb, ráadásul az emberek sem túl kedvesek. – Hát te melyik Srí Lankán jártál? – szakadt ki belőlem a közvetlen kérdés, én ugyanis egy egészen más országot ismertem meg.
Szeretett gyermeknek sok neve van, tartja a svéd közmondás. Göteborgot a XIX. században megtelepedett angol kereskedők és iparosok által meghonosított angolos életvitele miatt szokták „Kis Londonnak” is nevezni. A gyakran hangoztatott „Adományozók (donátorok) Városa” nevet pedig azoknak a gazdag üzletembereknek köszönheti, akik vagyonokat adományoztak kórház (Sahlgren) és egyetem (Chalmers) alapítására.