Külföldi utazás


A Tivolitól a Tibidabóig

Miközben a világon egyre népszerűbbek a legmodernebb technikai csodák felvonultatása mellett egy-egy tematikához kötődő úgynevezett témaparkok, utánozhatatlan hangulatuk és általában központi fekvésük miatt máig megőrizték népszerűségüket a mai kor kihívásaival is lépést tartó klasszikus vidámparkok.



Több mint taverna

A kilencvenes évek elejétől a magyar turisták egyik legkedveltebb célországává vált Görögország. Más kérdés, hogy többségük főként a legnépszerűbb szigetekkel ismerkedett meg (Korfu, Kréta, Rodosz), és nem a fővárossal. Pedig Athén ma már az ókor csodái mellett az újkor vívmányaival is kellemessé varázsolva várja az utazókat.


Körutazás Elzászban

A Strasbourg és Bázel között található Vogézek lábánál fekvő elzászi dombvidék városai nemcsak épségben megmaradt középkori városok, a gótika és a reneszánsz szépséges példányai, hanem talán a leggazdagabbak is építészeti és szobrászati kincsek terén. Ezt sem tudja róluk mindenki, mint ahogyan azt sem, hogy húsvéti és karácsonyi népművészeti vásáraik a legeredetibbek, szokásaik a legrégibbek.


Hajózzunk a Níluson!

És hol vannak a krokodilok? – kérdezhetjük, kihajolva a hajófedélzetről, miközben mozgó szállodahajónk a Nílus hullámait szeli, pontosabban a békés folyót éppen a luxushajók sora fodrozza. A part mentén zöldellő pálmaligetek mellett húzunk el, a távolban sivatagi sziklás hegyeket tűz az égető nap. És sehol egy krokodil.


Vonattal Indiában

Indiára egy jelző illik a legjobban, ez pedig a „hihetetlen”, amelyet az indiai turisztikai hivatal is szlogenjéül választott. Hihetetlen fényűzés és ugyanakkor elképesztő nyomor uralkodik egymás mellett, a Delhi repterén földet érő látogató jó, ha felkészül egy kulturális sokkra. Ám igaznak bizonyult az a tézis is, hogy ha az ember nem fordul vissza rögtön a reptérről, akkor imádni fogja Indiát.


Németország legbarátságosabb arca

Münchent a legtöbben csak az átszállásaik kapcsán, a repülőteréről ismerik. Pedig a légikikötő üvegfalain túl egy állam az államban, Bajorország és annak barátságos, látnivalókban gazdag fővárosa várja az utazót.


A boldogító YES

„Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány?” – szólt a nagy sikerű sanzon a századelőn, amikor még minden leány legdédelgetettebb álma egy világraszóló menyegző volt. És bár ma is a királyfi meg a hófehér paripa a legjobb dolog, ami történhet velünk, mára már változtak azok a bizonyos álmok. Igazán különleges esküvőt ma már inkább egy fehér homokos tengerparton, valahol a karibi térségben kötnénk, ahol senki más nincs jelen, csak a menyasszony és a vőlegény, na meg persze a szerelem…


Az ismeretlen Párizs

Párizs a világ leglátogatottabb városa. A felmérések szerint azonban a vendégek jelentős része (ötből négyen) információ, idő vagy éppen kedv híján csupán az úgynevezett tizenkét kötelező látnivalót – Eiffel-torony, Diadalív, Champs-Élysées, Louvre, Notre-Dame stb. – keresik fel. Pedig Párizs nem csak ezek miatt a csodák miatt lett a világ turisztikai fővárosa…