Elhunyt Kardos Endre

Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Kardos Endre, az IBUSZ és a Magyar Turizmus Zrt. korábbi munkatársa. A szakember a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola elvégzése után az IBUSZ-nál kezdte pályafutását. Különböző pozíciók betöltése után az IBUSZ stockholmi képviseletét vezette az 1980-as években, majd a kilencvenes évek elején az utazási iroda chicagói irodájának volt az igazgatója. Néhány éves tanácsadói karrier után 2000-től a Magyar Turizmus Zrt. Budapest–Közép-Duna-vidék regionális marketingigazgatóságát vezette 2008-ig. Ezután a Magyar Turizmus Zrt. londoni, majd később New York-i kirendeltségének élén állt. Szakmai munkájáért 2008-ban Pro Turismo-díjjal tüntették ki. Kardos Endre két évvel ezelőtt ment nyugdíjba.

Temetése 2015. április 30-án, csütörtök délután 15 órakor lesz Budapesten, a X. kerületi Kozma utcai Zsidó temetőben. (A búcsúztatáson a férfiaknak fejfedőt kell viselni.)

Nyugodjék békében!

Legyél az első hozzászóló "Elhunyt Kardos Endre" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*