Érzelmeinkben is olvasnak majd a jövő autói

Már ma is használunk olyan autókat, amelyek megértik, amit mondunk. A Ford kutatói szerint ez csak a kezdet: a jövőben járműveink akkor is tudni fogják, mit akarunk, ha meg sem szólalunk – az érzelmeinkből is értenek majd.

2022-re alighanem az új autók közel 90 százalékában lesz hangvezérlés. Extrának tehát már nem is ez számít majd, hanem sokkal inkább az : az új generációs eszközök arckifejezésünk vagy hangszínünk apró változásait is képesek lesznek érzékelni, hogy ennek alapján próbálják kellemesebbé tenni az utazást. Az érzékeny mikrofonokkal és fedélzeti kamerákkal kiegészített fejlett rendszerek megtanulják majd, milyen zenéket szeretünk hallgatni, amikor feszültek vagyunk, vagy hogy milyen helyzetekben szeretjük élvezni a csendet. Ráadásul pillanatnyi hangulatunkhoz az utastér világítását is képesek lesznek hozzáigazítani.

“Jó úton járunk az empatikus autó kifejlesztése felé, ami viccet mesél, hogy felvidítsa vezetőjét, szükség esetén tanáccsal szolgál, emlékezteti a születésnapokra, és ébren tartja a hosszú utakon” – mondta Fatima Vital, a Nuance Communications autóipari részlegének igazgatója. Ez a vállalat fontos szerepet játszott a Ford SYNC hangvezérlési rendszer kifejlesztésében.

A Ford fedélzeti kapcsolódási rendszere, a SYNC 3 már ma is képes összekötni a vezetőt Alexával, az Amazon virtuális asszisztensével, és 23 különféle nyelven – sőt ezen belül sok helyi nyelvjárásban is – tud kommunikálni. A felhő-alapú forrásokhoz kapcsolódva a jövő járművei egyre több ember számára teszik majd lehetővé, hogy anyanyelvükön beszélhessenek autójukhoz.

A Nuance Communications szerint a következő két év során a hangvezérlési rendszerek már ilyesmiket kérdezhetnek tőlünk: “Szeretne virágot rendelni az édesanyjának Anyák Napjára?” “Keressek egy kevésbé zsúfolt, de lassabb útvonalat hazafelé?” “Kezd elfogyni a kedvenc csokija, de az ön által kedvelt üzletben van még belőle raktáron. Szeretne megállni és vásárolni?”

A kézmozdulatokat és a szemmozgásokat figyelő rendszerek a jövőben azt is lehetővé teszik, hogy az autós fejbólintással válaszoljon, rövid tekerő mozdulattal állítsa a hangerőt, vagy hogy úgy állítsa be a navigációt, hogy röviden rápillant a térképen a célállomásra.

“Sokan már most is imádják az autójukat, és tényleg nem elképzelhetetlen, hogy az új, tanulni és alkalmazkodni képes fedélzeti rendszerek megjelenésével ez a vonzalom még inkább elmélyülhet,” vélekedett Dominic Watt, a York Egyetem nyelvi és nyelvtudományi tanszékének docense. “Autónk nemsokára már nemcsak asszisztensünkké, hanem útitársunkká és rokonszenves hallgatónkká válik, akivel bármit megbeszélhetünk és akitől bármit kérdezhetünk – így aztán nem lehetetlen, hogy sokan hajlamosak lesznek megfeledkezni arról, hogy egy géppel beszélnek.”

Legyél az első hozzászóló "Érzelmeinkben is olvasnak majd a jövő autói" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*