Gemenc: lovas és hajókirándulások, megújult múzeum

A Régi hagyományok, új kalandok című szezonnyitó sorozat 2014. május 1-jétől 3-ig tucatnyi programot kínál a látogatóknak. Május 1-jén kétszer indul sétahajó Bajáról, a Türr István-emlékműtől egyórás vízi útra a Duna gemenci szakaszán, 2-án, pénteken pedig Pörbölyről három időpontban lovas fogattal is bejárhatják az ártéri erdőt a résztvevők.

Szintén pénteken a Malomtelelő állomás közelében futó, interaktív ismeretközlő eszközökkel ellátott, közel két kilométeres Molnárka tanösvényen lehet kirándulni szakvezetővel, Pörbölyön eközben kézműves foglalkozásokat tartanak gyermekek számára – tájékoztat az MTI.

Május 1-jétől nyári menetrend szerint, sűrűbben közlekednek a gemenci erdei vasút járatai, naponta kétszer a Rezét nevű nosztalgia-gőzmozdony viszi a szerelvényt Pörbölyről a Gemenc-Dunapartra.

A szezonnyitóra megújulnak az ökoturisztikai központ kiállításai is. Csiszár Angéla programszervező elmondta: a Gemenc kincsei című bemutatón szintén interaktív eszközökkel lehet megfigyelni a gemenci erdő mikroszkopikus élőlényeit, a tájegység állatfajait pedig érintőképernyős kivetítőn ismerhetik meg a látogatók. Új helyre, Nagyrezétre költözött a központ méhészeti kiállítása, ahol három helyiségben mutatják be a méhészet múltját és jelenét; érdekesség, hogy egy üvegfalú kaptárban lehet majd megfigyelni a méhek életét. A lassi halászati kiállításon dioráma, árvízi terepasztal, halászháló-kötöző műhely várja az érdeklődőket. Újdonság az is, hogy a nagyrezéti erdőrészben csütörtökön erdész vezetésével ismerhetik meg az erdőgazdálkodás gyakorlatát a résztvevők.

Bővebben: gemenczrt.hu

Legyél az első hozzászóló "Gemenc: lovas és hajókirándulások, megújult múzeum" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*