HOTELSTARS minősítések

Az első minősítési periódus (2010-2014) lezárultával jó ütemben történik a szállodák újraminősítése, így számos hotel – immár második – minősítésére is sor került, melyek már korábban is megszerezték a Hotelstars minősítést.

A szálláshelyek minőségét tanúsító védjegy elősegíti a szolgáltatási színvonal növelését, magas szinten tartását, a fogyasztók tájékoztatását, védelmét, ezáltal hozzájárul a turisztikai piac kiegyensúlyozott fejlődéséhez.

A Hotelstars Nemzeti Szállodai Tanúsító Védjegy széles körű elterjedése országosan és nemzetközi szinten egyaránt alkalmas a magas minőséget nyújtó szolgáltatók pozitív megkülönböztetésére.

A Hotelstars Szállodai Minősítő Rendszer összesen 270 feltétel – termék és szolgáltatás -teljesítésén alapul. Ezeket – többek között – a vendégek körében végzett felmérések alapján dolgozták ki, így megfelelnek a mai kor igényeinek, a vendégek elvárásainak. A követelmények nagy hangsúlyt helyeznek a szállodák magas minőségű szolgáltatásaira, egyebek mellett a wellnessre, a kifogástalan alváskomfortra, a korszerű kommunikációra (internet, stb.).

A Hotelstars Union-ban (HSU) együttműködő szállodaszövetségek ezzel a lépéssel hozzájárulnak országaikban a szállodák színvonalának emeléséhez, s egyúttal a vendégek számára átláthatóbbá teszik a hotelek osztályba sorolását, egyértelművé teszik a várható szolgáltatások mértékét, tartalmát és színvonalát, elősegítik a hatékonyabb marketing munkát. A Hotelstars Union-t 2009-ben a Cseh, a Holland, a Magyar, a Német, az Osztrák, a Svájci és a Svéd Szállodaszövetség alapította. A tagok száma folyamatosan bővül, mostanra 16-ra nőtt. A Hotelstars Union tagországaiban – amely az EU-ban mintegy 180 milliós piacot jelent – kb. 28.000 szálloda kategorizálása 2010-től kezdve azonos alapelvek alapján történik.

A 270 kritériumból maximum 940 pont szerezhető. Minden kategóriában (1*-5*) meghatározásra került a minimálisan elérendő kritériumok száma és a minimum pontszám is, pl. 4*esetén 101 kritérium és 400 pont. Valamennyi kategóriának van „superior” változata is, melyek teljesítéséhez plusz pontok elérése szükséges.

Fontos, hogy a kritériumok nyilvánosak és a folyamat interneten történő transzparens jellege révén objektív – így szubjektív módon nem befolyásolható.

A kritériumrendszer dinamikus, öt évente megújul – hogy a hotelek szolgáltatásai naprakészek legyenek, és folyamatosan alkalmazkodjanak a változó vendégelvárásokhoz, a technikai fejlődéshez. A megújítás nemzetközi szakértői munka keretében történt, a potenciális utazóközönség véleményének, vendégelvárásainak Európa szerte történő on-line megkérdezésével. A felmérés értékelésében a Lausanne-i Ecole hôtelière, illetve a St. Gallen-i Egyetem nyújtott segítséget a Hotelstars Unionnak.

A www.hotelstars.hu weboldalon transzparens módon bemutatásra kerül a szállodák minősítésének nemzetközi és hazai gyakorlata, a Hotelstars minősítési rendszer követelményei kategóriánként, a minősítés menete. Ugyanitt találhatók a hazai minősített szállodák kategória, A-B-C és területi bontásban.

A magyarországi szállodákból jelenleg 328 rendelkezik minősítéssel, mely a hazai szállodai kapacitás több, mint 40%-át fedi le.

Azok a minősített hotelek, melyek erőfeszítéseket tettek a színvonal javításáért, vendégelégedettségi mutatóik emelkedéséről számoltak be és nőtt a visszatérő vendégeik aránya. A fejlesztéseket követően növelni tudták az átlagárukat, ezáltal a bevételeiket is.

A csillagot szerzett szállodák átlátható módon adnak biztonságot a vendégnek az elvárhatóminőség meghatározásában.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) véleménye szerint a hazai szállodáknak különösen azért előnyös a Hotelstars minősítési rendszerhez kapcsolódniuk, mert ezáltal egy az Európai Unióban gyorsan terjedő nemzetközi rendszer tagjai lesznek, s ezáltal előnyösebb helyzetbe kerülnek a piacra jutást illetően. Az is előnyt jelent, hogy a Hotelstars minősítés, logo a hazai beutazó turizmus szempontjából meghatározó országokban – Ausztria, Németország, Svájc, Csehország – egyre ismertebbé válik, így az onnan érkező vendégek nyilván az általuk is ismert rendszerhez csatlakozó szállodákat részesítik előnyben foglalásaiknál.

Az MSZÉSZ a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával 2016. tavaszán az osztálybasorolási rendszer ismertségének növelése érdekében egy fogyasztói kampányt indít be, ezzel is segítve a vendégek tudatos szállodaválasztását. 

Legyél az első hozzászóló "HOTELSTARS minősítések" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*