Levált a kínai űrállomásmodulról és visszaindult a Földre a Sencsou-9

 A három űrhajós – Liu Jang (Liu Yang), Kína első nő űrhajósa, a parancsnok Csing Haj-pong (Jing Haipeng) és Liu Vang (Liu Wang) – közép-európai idő szerint szerdán éjfélkor szállt át az űrállomásról a visszatérő egységbe, majd Liu Vang kézi vezérléssel leválasztotta az űrhajót. A Földre várhatóan péntek hajnalban érkeznek meg.

A Sencsou-9 űrhajót június 16-án indították útnak az északnyugat-kínai Góbi sivatagban lévő űrközpontból, és űrhajósai június 18-án szálltak át a Tienkung-1 fedélzetére. Vasárnap visszatértek az űrhajóra, eltávolodtak az űrállomásmodultól, majd fokozatosan végrehajtották küldetésük legfontosabb feladatát, azaz kézi vezérléssel ismét csatlakoztatták a két űreszközt.

Az űrhajó kézi irányítással történő összekapcsolásának képessége rendkívül fontos a jövőbeni űrkutatás biztonsága szempontjából, s azt jelenti, Kína kész arra, hogy embereket és rakományt szállítson egy űreszközre.

Kína űrprogramjának jelenlegi szakaszában még az idén útba indítják a Sencsou-10 űrhajót, majd a harmadik szakaszban megépül a Tienkung-2 és Tienkung-3 űrlaboratórium, s a tervek szerint 2020 körül megkezdi működését Kína első űrállomása.

forrás:MTI

Legyél az első hozzászóló "Levált a kínai űrállomásmodulról és visszaindult a Földre a Sencsou-9" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*