A régió legnagyobb Intersport áruháza nyílt Budaörsön

Az Intersport áruház belső tere teljes átalakításon esett átA budaörsi Intersport áruház belső tere teljes átalakításon esett át

A világ legjelentősebb sportszer-kereskedelmi áruházlánca, az Intersport – a korábbi egység átalakításával, bővítésével – a közép-kelet-európai régió legnagyobb saját üzemeltetésű áruházát hivatalosan is megnyitotta Budaörsön. 

– Mivel Magyarország az egyik legígéretesebben fejlődő piacunk, elkötelezettek vagyunk, hogy itt is a nyugat-európai áruválasztékot és vásárlási élményt teremtsük meg – fejtette ki az áruháznyitás kapcsán Jens Kramny, az Intersport regionális vezetője. Hozzátéve: a cégcsoport magyarországi zászlóshajójának számító budaörsi áruház mellett – több mint 300 ezer eurós fejlesztéssel – már megújult a szombathelyi egység, és 2017-ben további fejlesztések várhatók Magyarországon.

Modern és esztétikus díszítőelemek teszik barátságosabbá az áruház vásárlóterét

Modern és esztétikus díszítőelemek teszik barátságossá az áruház vásárlóterét

Horváth Csobán, az Intersport Magyarország ügyvezetője szerint az idén 10 éves budaörsi áruház teljes felújítással egybekötött kibővítésével a társaság a nemzetközi trendhez is igazodik, mert a személytelen online rendelés mellett egyre többen igénylik vásárláskor a személyre szóló tanácsokat és a ruhák, eszközök kipróbálását. A több mint 700 ezer eurós beruházással most 800 négyzetméterrel megnövelt, 3000 négyzetméteres áruház ennek megfelelően nemcsak az Intersport legnagyobb saját üzemeltetésű régiós áruháza, hanem a csoport legújabb kereskedelemtechnológiai fejlesztéseit is felvonultatja.

A 3000 négyzetméteres áruház óriási áruválasztékkal várja a vásárlókat

A 3000 négyzetméteres áruház óriási áruválasztékkal várja a vásárlókat

A szakember szerint a tanácsadó típusú értékesítés azért is egyre fontosabb, mert olyan újabb rétegek is a mozgás, a sport irányába fordulnak, akiknek ezen a téren korábban semmilyen tapasztalatuk nem volt. A gyerekeket is így lehet közelebb hozni a sporthoz, eltérítve őket a videojátékok világától, miközben egyre erősebb nemzetközi trend, hogy az 50+-os generáció is – elsősorban egészségmegőrzési céllal – a testmozgás felé fordul, amelyhez a személyes igényeknek megfelelő eszközökre van szüksége. Ugyanakkor a fiatalok körében is folyamatosan növekszik a fitnesz, a futás, síelés és a természetközeli – outdoor – sportok népszerűsége, amihez trendi és elegáns, ugyanakkor a legmagasabb technológiákat képviselő – könnyű, lélegző, vízhatlan –, az időjárási viszontagságok ellen is védelmet nyújtó ruházatot keresnek.

Három napos rendezvénysorozattal és fantasztikus akciókkal nyitotta meg felújított áruházát az Intersport

3 napos rendezvénysorozattal és fantasztikus akciókkal nyitotta meg felújított áruházát az Intersport

A 2016-ban 6,36 milliárd forgalmú, hazánkban 14 áruházzal rendelkező Intersport Magyarország 2017-ben még további áruházak felújítását, és ehhez kötődően új munkahelyek megteremtését tervezi.

 

Legyél az első hozzászóló "A régió legnagyobb Intersport áruháza nyílt Budaörsön" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*