Sárkányvér és férfierő

Kezdjük ott, hogy aki a pálmafás-tengeres-strandolós feelingnek nem esküdt ellensége, az itt mindjárt otthon érzi magát, talán csak akkor hökken meg, amikor az óceánnak (Atlanti) hátat fordítva hatalmas, komor, párafelhőbe burkolódzó hegycsúcsokat pillant meg. Méltóságteljesek, és szinte mindig ott magasodnak-sötétlenek a vidám strandélet, a gondtalan pihengetés színhelyeinek hátterében – e furcsa kettősség pedig sajátságosan vibráló, izgalmas légkört teremt.

Rejtelmes guanchók

Ezeknek a vulkanikus eredetű, jókora hegyeknek köszönhető, hogy a szigeten többé-kevésbé „örök tavasz” uralkodik – noha az Marokkótól, illetve a Szaharától csupán 300 kilométerre található. Az errefelé kószáló passzátfelhők ugyanis javarészt fennakadnak a csúcsokon, tartalmuk lecsapódik, s ez sajátos mikroklímát hoz létre, megfelelő élőhelyet teremtve a növényzet számára is. Éppen ezért, noha az építkezésekhez korábban egész hegyeket hordtak szét a szigetlakók, ma már nem gyötrik a tiszteletre méltó óriásokat. Legmagasabb közülük a 3718 méteres Teide, amit telente hósipka fed – innen a neve is: Fehér Csúcs. Még az őslakók, a guanchók nevezték el így, és maga a sziget is ez után kapta nevét. A guanchók egyébként meglehetősen sok fejtörést okoznak a mai tudósoknak, tudniillik szőkék, világos szeműek és magasak voltak, lépcsőzetes piramisokat építettek (a tenerifei Güimárban hat is látható), mumifikálták halottaikat, és hieroglifaszerű jeleket hagytak hátra barlangjaikban. Sokan arra gyanakodnak, hogy az Észak-Afrikában, Szaharában élő berberekkel, vagy a rendkívüli hajósokként ismert vikingekkel állhattak rokonságban, de még semmi sem biztos. Annyi azonban tudható, hogy a X. századtól virágzó kapcsolatot ápoltak arab kereskedőkkel, majd a XIV. században spanyol és portugál hódítók áldozataivá váltak – szó szerint, mert azok, akiket nem öltek meg, vagy nem hurcoltak magukkal rabszolgának, többnyire jól levetették magukat valamelyik sziklaoromról. Végül aztán a sziget spanyol fennhatóság alá került, és jelenleg is Spanyolország része, bár negyedszázada autonóm tartományként működik.

Isten ujja

A vulkanikus szigetcsoport sötétlő hegyei ma sem teljesen tétlenek: átlagosan 80 évente aktivizálódik valamelyik. A Teide, amely egyszersmind Spanyolország legmagasabb pontja is, legutóbb 1798-ban tört ki; most pihenget, úgyhogy bátran látogathatjuk. A turistákat szervezett program keretében rendszeresen viszik a Las Canadas del Teide Nemzeti Parkba, egy egész napos kirándulás részeként. A pálmafás övezetből följebb-följebb haladva mind nagyobb teret foglalnak el az örökzöldek, köztük a kanárifenyő, melynek igen hosszú, ám puha tűlevelei vannak. A tűlevelek a lecsapódó párát cseppek formájában összegyűjtik, a vizet a földbe vezetik, amely a vízzáró kőzetek mélységében, föld alatti tárolómedencéket alkotva gyűlik össze. A természetes tárolókat az itt élők megfúrják, és csöveken vezetik belőlük a kincset érő édesvizet a saját céljaiknak megfelelő helyekre. A rengeteg turista ellátásához ez a módszer persze már nem elegendő, így például tengervízből is próbálkoznak édesvíz-előállítással. Mindebből egyenesen következik, hogy a folyó vízzel errefelé illik takarékoskodni, no és a csapvizet legfeljebb fogmosáshoz ajánlatos használni. Az üzletekben viszont bárhol beszerezhetünk sok-sok palackozott innivalót, nem különösebben megrázó áron. De maradjunk még a Teidénél: magasan fekvő részeinek hangulatáról sokat elárul, hogy itt forgatták például a Majmok bolygója című film egyes jeleneteit. Az út megkövült lávafolyamok és erodált sziklaképződmények között kanyarog, az utóbbiak közül néhány érdekes formájúra külön is felhívják a figyelmet: Királynő Cipellője, Rózsa, Medve, Isten Ujja – bár szó ami szó, a szemle során az Isten Ujja mindenkit inkább egy másik, intimebb testrészre emlékeztetett. A Teide-orom legfelső pontjának közelébe zárt kabinos libegővel tíz perc alatt juthatunk fel (általában hosszas sorban állás után), vagy kétnapi gyalogtúra árán, ám egyikkel is, másikkal is csak azoknak érdemes próbálkozniuk, akik jó egészségi állapotnak örvendenek, és akkor is csupán meghatározott időn át tanácsos odafent tartózkodni. A kopárságában is megragadó táj szépsége azonban kissé lejjebb is tökéletesen élvezhető, mondhatni: paff lesz tőle az ember. Nyári nappalokon nem ritka errefelé az 50 fokos hőség, a leghidegebb éjszakákon meg akár mínusz 20 fokig is csökkenhet a hőmérséklet, ezért aztán növényzetet nemigen látni errefelé; épp csak azt nem lehet állítani, hogy kő kövön nem maradt, mert kő aztán akad itt bőven. Hazavinni viszont tilos! Mivel a látogatók ezt többnyire nem így gondolják, állítólag rövidesen eljön az az idő, amikor a nemzeti park megóvása érdekében a turistabuszokból ki sem szabad majd szállni, csak bentről lehet nézelődni.

Kalózfalu

Az egész napos kirándulás következő állomása La Orotava, amely faerkélyes házairól nevezetes. Ezeket a jókora erkélyeket eredetileg gabonaszárításra használták, aztán lassacskán státusszimbólummá váltak, s attól kezdve ki-ki igyekezett beleadni apait-anyait az erkélydíszítésbe. A legfőbb látványosság a városka legrégebbi háza, a Casa de Los Balcones, amelynek pálmafák árnyékolta belső udvarára is számos díszes fabalkon nyílik. Az udvarban virágok sokasága, a falakon dísztárgyak, kalitkában csivitelő kanárik (a tévhitek eloszlatása végett: nem róluk nevezték el a Kanári-szigeteket, hanem állítólag egy korábban itt honos, nagy testű kutyafajtáról – a madárka ellenben a sziget után kapta nevét). Utunk és idegenvezetőnk innen Icod de Los Vinosba vezet, ahol egyéb botanikai érdekességek mellett például az ezeréves (igazából „csak” 600 év körüli), 16 méter magas, 6 méter átmérőjű Drago Milenariót – sárkányfát –vehetjük szemügyre. Azt mondják, az ilyen fákból nyert vöröses színű nedv, a „sárkányvér” hihetetlen hatást gyakorol a férfierőre; ettől függetlenül ne rohanjunk oda megcsapolni, mert szeszesital-változata palackozva mindenütt kapható. Hazafelé a Teno-hegységen haladunk keresztül – nos, ha korábban, a Teide környékén úgy érezte valaki, hogy igen-igen mélyek a szakadékok, és a busz kereke túlságosan közel fut az út széléhez, az jobb, ha most ki sem nyitja a szemét. Amivel csak az lesz a baj, hogy így nem fogja látni az egymást ölelő, pazar hegyláncokat, rajtuk az átvonuló felhők árnyékát, a messziről maroknyi legóháznak tűnő kis falvakat, a legképtelenebb helyeken makacsul kapaszkodó fákat, meg a tavalyelőtti súlyos tűzvész szomorú nyomait. Menet közben egy volt kalózfaluban, Mascában is körül lehet nézni; nekem a legjobban egy icipici bár tetszett, amelynek nem kevésbé icipici, fedett teraszán vagy négy asztal állt, és mindez egy akkora szakadékra nézett, hogy biztosan mellényeli a koktélját, aki oda ivás közben letekinget. A panoráma amúgy sem szegényes: Mascából át lehet pillantani a Teidére, és lehet látni az óceánt is. Tényleg nem rossz…

Delfinek, cápák, papagájok

A családdal érkezők nemigen hagyhatják ki a tenerifei Loro Parque nevű intézményt, ahol több mint 300-féle papagáj több mint 3000 példánya látható (a loro spanyolul: papagáj). Ám bevallom: utastársaimmal az ott töltött fél nap alatt szinte rájuk sem néztünk, mivel a csodálatosan gondozott park annyi egyéb látványosságot is kínál, hogy egyszerűen nem maradt rájuk idő. Az még hagyján, hogy mozgó járda visz végig a hiper-szuper, jégdús pingvinházon (amikor ott jártunk, a pingvinek eredeti élőhelyének világát idézve éppen derengő „sarkvidéki” éjszaka uralkodott benne), hogy az üveg cápaalagútban nyüzsgő cáparaj alatt lehet sétálgatni, hogy a hasonló parkok repertoárjának megfelelően papagáj-, fóka- és delfinshow is szerepel a kínálatban, de ráadásul orkashow-t is láthat, aki idelátogat (az orka az a nagy testű, fekete-fehér kardszárnyú delfin, akit olykor gyilkos bálnaként is emlegetnek, s aki a Szabadítsátok ki Willyt! című film főszereplőjeként is elhíresült). Az állatvédők feltehetően nem értenek egyet ezzel, de én a magam részéről úgy láttam: ezek a gyönyörű állatok tényleg élvezik a természetes mozgásukra épülő mutatványokat, várják a feladatot, a sikerélményt – és persze odavannak a jutalomfalatkákért. Az üvegfalú aréna és a hatalmas kivetítő segítségével minden apró mozzanatot figyelemmel kísérhetünk, valóban profi az egész. Brutális tumultus csak hazamenet, a kijáratnál támad, mivel mindenki keresgéli a belépéskor róla készített képet a fal mellett sorakozó tárlókon, és ez némi időbe telik. A fényképezést amúgy sem lehet megúszni: akárhová megyünk is kiruccanni, mindjárt fotóznak; majd, ha tetszik a kép, meg lehet vásárolni. És persze általában tetszik. Minket egyszer a tengerparti sétányon szólított meg egy közepesen bizalomgerjesztő úr, arapapagájjal a karján, mondván: a madarat Antoniónak hívják, akárcsak Banderast, és számíthatunk tőle egy puszira, ha fényképezkedünk vele. Nem tudom, hogyan csókol Banderas, de ez az Antonio igazán nagyon gyengéd volt; sőt: annak ellenére, hogy a pénzt előre elkérte tőlünk a gazdája, s gyanítottuk, hogy át fog vágni, másnapra a jól sikerült felvételeket mégiscsak ott találtuk a szálloda recepcióján.

Hajókázás bálnalessel

A tenerifei időtöltésnek ennél is élvezetesebb formája a szabadvízi delfin- és bálnales. A fakultatív programok egyikeként ezt választottuk, annál is inkább, mivel a többórás hajóút célja a Los Gigantes volt: ezek 400-600 méter magas, úgyszólván függőleges sziklafalak a sziget délnyugati részén. Menet közben össze is találkoztunk egy nagyobb delfin- és egy kisebb bálnarajjal, ám korántsem véletlenül (aligha kétséges, hogy mindenféle csemegék adagolásával gondosan odaszoktatták őket bizonyos helyekre), majd miután mindenki megpróbálta lefényképezni őket, hosszas, de igen kellemes hajókázás után ott tornyosult előttünk a tetőtől talpig szikla: Los Gigantes. Hihetetlen erőt sugároz. Abba meg elég furcsa belegondolni, hogy már évezredekkel ezelőtt is ugyanígy állt ezen a helyen, és vélhetően így fog a távoli jövőben is, legfeljebb a fölötte köröző sirályok meg az errefelé hajózó emberek cserélődnek időről időre. Az üvegfenekű jármű e ponton horgonyt vetett, a személyzet ebédet varázsolt elő, és aki akart, úszhatott egyet a mély tintakék színű vízben. Pár nappal később a delfin- és bálnalest megismételtük. Épp a szálláshelyünkhöz közeli kikötő környékén bóklásztunk, és azon gondolkodtunk, hogyan lehetne megint tengerre szállni, miközben végtelen sor kanyarog az üvegfenekű hajó beszállóhelyén, amikor előttünk termett egy úriember, és közölte, hogy ők tíz perc múlva indulnak, húsz százalék kedvezményt is adnak, csak tartsunk velük, mert jól jönne nekik még pár utas. Rövid tanakodás után követtük őt, aztán sitty-sutty, egy hófehér kis jachton találtuk magunkat, ahol mindenki fürdőruhába plusz valami lengébe öltözve várta a startot. Az elmaradhatatlan fotózás után kényelembe helyeztük magunkat, a csupa szeplő, fürdőgatyás kapitány bedurrantotta a motort, felhangosította a zenét, és fenékriszálva kikormányozott minket a nyílt vizekre. Uzsonna is volt: amíg a társaság úszott egyet, a közeli partról ócska szörfdeszkán ülve, evezve megérkezett a hajó tulajdonosának fia, ölében nejlonmotyóval, benne sok-sok finom szendviccsel (biztosan a mama készítette otthon, beszállva a családi bizniszbe). Delfin, bálna pedig ezúttal még több akadt, mint korábban – szóval, két óra elteltével fültől fülig vigyorogva szálltunk partra. Csak egy gond van az ilyen élményekkel: az ember borús őszi, hideg téli, valamint rosszabbul sikerült tavaszi és nyári napokon hajlamos arra gondolni: én itt ülök, az a hajó meg valahol nagyon távol úszik. Hát ezért is kell idővel visszamenni!
 

Hat meg hét sziget

A Kanári-szigeteket hat kisebb lakatlan és hét nagyobb lakott atlanti-óceáni sziget alkotja. Összterülete 7500 km2, lakóinak száma kevéssel több mint másfél millió. Két provinciára oszlik: Las Palmas tartományhoz tartozik Lanzarote, Gran Canaria és Fuerteventura szigete, Santa Cruz de Tenerife tartományhoz pedig Tenerife, La Palma, Gomera és Hierro.
A fővárosi címet egymást négyévenként váltva viseli a Gran Canarián található Las Palmas és a tenerifei Santa Cruz. A legnagyobb és legnépesebb sziget Tenerife; állandó lakosainak száma kb. 700 ezer. A helyi lakosság java része a sziget esős, mezőgazdasági termelésre alkalmasabb északi részén telepedett meg, míg a száraz déli partok környéke a második világháború óta üdülőparadicsommá fejlődött. A tenerifeiek zöme jelenleg az idegenforgalomból él.

Eszem-iszom

Szögezzük le: Tenerifén jókat lehet enni. A konyhára értelemszerűen nagy hatást gyakorol a spanyolos-mediterrán ízvilág, emellett néhány helyi különlegesség is akad. Ilyen a pirított kukoricalisztből készült gofio, amit az asztalra helyeznek, mint Itáliában a parmezán sajtot, és elsősorban a levesek sűrítésére használhatjuk. A leves ettől kissé ugyan „trutymós” lesz, de igen finom! Egyszerű, ám remek helyi étel a papas arrugadas, aminek a jelentése: ráncos krumpli. Régen tengervízben főzték, ma sós vízben, héjával együtt, és így is kell elfogyasztani, a hozzá kínált mojo szósszal nyakon öntve, amit egyébként mindenféle más étellel is társíthatunk. Kétféle változata van, egyik jobb, mint a másik: zöldfűszeres-fokhagymás (mojo verde) és csilis-pirospaprikás (mojo rojo). A vendéglátóhelyeken gyakran kínálnak tapas-t (hal, hús, kagyló, sajt és egyéb apró falatkák) az innivaló mellé. A borok kellemesek, sangría minden mennyiségben. A borravalót nagyon várják, ám ez nem csak a vendéglátóhelyekre igaz: minden kirándulás, delfinshow vagy egyéb szolgáltatás után, a kijárat vagy a kiszállóhely környékén előkerül egy sajátságosan feldíszített dobozka vagy egyéb alkalmatosság, amit élénken csörgetnek a turisták orra előtt a szolgáltatók, jelezve: igazán jól jönne egy kevés jatt.

További látnivalók

Gyakoriak a látványos ünnepek, fesztiválok, melyek közül a leghíresebb talán a téltemető karnevál, mely hamvazószerda előtt 10-14 nappal veszi kezdetét. A Santa Cruz-i rendezvények hangulatát állítólag csak a Rio de Janeiró-i múlja felül. Vidám napot tölthetünk San Eugenio Altónál az Octopus Parque nevezetű aquaparkban – ám legyünk megfontoltak, mert meglehetősen hajmeresztő csúszdák is akadnak. Ugyanitt naponta többször delfinshow-t is láthatunk. A 8 hektáron elterülő Parque Ecologico Las Aguilas del Teide tavakkal, vízeséssel, dzsungelparkkal, ragadozó madarakkal és más állatokkal várja látogatóit. A piacjárók valószínűleg nem bánják meg, ha valamelyik délelőtt felkeresik a Mercado de Nuestra Senora de Africát Santa Cruzban. Garachico városa arról nevezetes, hogy egykor a legfontosabb kikötők közé tartozott, és egy részét valaha izzó lávafolyam öntötte el. Lakói azonban azóta a megszilárdult lávafolyam tetejét is belakták. Vonzónak számít Playa de Arena szurokfekete vulkáni hamuval borított strandja, melyhez hasonló jó néhány akad még a szigeten – bár nyaranta a fekete hamu még forróbbá válik, mint a turisták kedvéért kialakított strandok fehér homokja, melyet a Szaharából szállítanak ide. A vízi sportok kedvelői számos helyen próbálhatják ki a motorcsónakos siklóernyőzést, találhatnak alkalmat szörfözésre és jetskizésre, búvárkodásra. Golfozásra, lovaglásra, tevegelésre, teniszezésre, gokartozásra is van mód. A környező szigetekre rendszeresen indítanak hajókirándulásokat. Fontos megjegyezni: ha valaki (szó szerint) ép bőrrel szeretné megúszni az üdülést, használjon fényvédő krémeket, viseljen sapkát, mivel a nap akkor is perzsel, amikor a hőmérséklet szolid.