Africa–Europe Challenge: viharos kezdet után nyugodt vizeken

Az Africa–Europe Challenge projekt vezetői, Gál József kétszeres földkerülő vitorlázó és dr. Kondricz Péter nemzetközi informatikai jogász az időjárás jelentést tanulmányozva nehéz döntés elé kerültek november elején. A spanyol Cádizban november elejére tervezett ünnepélyes indulást a közelgő erős vihar miatt nem lehetett megtartani, így a hajóknak, többek között a La Grace nevű, 1700-as években tervezett hajó modern hasonmásának és a Gál József építette Equatornak La Linea kikötőjéből kellett indulnia Rabatba. A flotta többi tagja a vihar elmúltával indult útnak.

A rabati Marina de Salé ingyen kikötőhellyel és vendéglátással fogadta a résztvevő hajósokat és más érkezőket, és megelkezdődtek a tervezett programok. A Rabati Kereskedelmi Kamarával történő üzleti találkozó volt a helyszín kiemelt eseménye, de turisztikai programok és iskolalátogatás is szerepelt a programok között. Így az AEC vezetői találkoztak a marokkói Abdelmalek Essaâdi University in Morocco egyetem képviselőivel, hogy az elkövetkező évekre tervezett, a regatta alatt megvalósuló tengerbiológiai programban való együttműködésről egyeztessenek.

Az Africa-Europe Challenge komplex program, melynek célja, hogy Afrika és Európa országainak kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködését erősítse, és közelítse Afrika és Európa népeit egymáshoz. A projekt fő eleme egy vitorlás rally, mely Afrika partjainál hajózva, hét-tíznapos megállókat tartva teljesíti a céljait. A tíz afrikai országot megcélzó kezdeményezés 2014 novembere és 2015 márciusa között négy afrikai ország öt városában szervez Africa–Europe Challenge Business Forum (AECBF) elnevezéssel nagyszabású üzleti fórumot, amelyek az üzleti élet számos ágában teremtenek kiváló lehetőséget a kapcsolatok kiépítésére, együttműködések elindítására Afrika és a világ többi területei között. Az üzleti fórumok helyszínei: Casablanca (Marokkó), Tenerife (Kanári-szigetek), Mindelo (Zöld-foki-szigetek), Fokváros (Dél-afrikai Köztársaság), Durban (Dél-afrikai Köztársaság).

Az Africa–Europe Challenge program a sportnak, mint általános értékeket felvonultató eszmének az erejét hívta segítségül, hogy legkülönfélébb projekteket foghasson össze egy nagy program részeként. Így kapott szerepet a gazdaságépítés, a kultúra, az oktatás, a turizmusfejlesztés és a tengerbiológia.
Az AEC program keretében a gazdasági kapcsolatok építésén túl turisztikai, kulturális, iskolai és tengerbiológiai programok is zajlanak az afrikai térségben. A vitorlásversenyhez kapcsolódó szárazföldi eseményeken a fogadó ország bemutatja kultúráját, eredményeit, és a magyar estek keretein belül a hazai értékek kinti bemutatkozására is mód nyílik.

Az Africa-Europe Challenge projekt megálmodói Gál József és dr. Kondricz Péter. Gál József kétszeres földkerülő vitorlázó, az AEC projekt egyik ötletgazdája. Elsőként Fa Nándorral közösen, a Szent Jupát hajósaként vitorlázta körbe a Földet. Ezt követően a saját építésű Equator nevű vitorlás hajóval másodszor is megkerülte a Földet. Dr. Kondricz Péter nemzetközi informatikai jogász 2009 óta az AEC projektigazgatója. A szakember korábban jogi vezetője volt többek között a magyarországi Oracle vállalatnak, valamint jelentős tapasztalatot szerzett a Sun Microsystems regionális jogi igazgatójaként is.

Legyél az első hozzászóló "Africa–Europe Challenge: viharos kezdet után nyugodt vizeken" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*