Stáció: Ékszerdoboz Ferihegy közelében Vecsésen

2006-ban egy helyi család nagy fába vágta a fejszéjét. Az egyre növekvő igényekre reagálva megnyitották a repülőtér környékének első négycsillagos szállodáját. Az eltelt évek alatt a szálloda 75 szobájában, éttermében, konferenciatermeiben, wellnessrészlegén több százezer vendég fordult már meg, akik elégedettségüket kifejezve rendre nagyon jó és számunkra pedig ösztönző vendégvéleményeket hagynak hátra. Fő célkitűzésünk, hogy a Stációt olyan hotelként üzemeltessük, amelynek a vendégek, partnerek és a vendéglátó szakma körében jó híre van. A Stáció üzemelése alatt már kétszer is elnyerte a legrangosabb „Év Szállodája” díjat, amelyet a Magyar Turizmus Ügynökség és a Szállodaszövetség ír ki minden évben.

Üzleti Szálloda

A legtöbb vendégünk az üzleti szektorból érkezik hozzánk és értékelik az igényeikre szabott szolgáltatásokat, különösen a prémiumminőségű reggelit, a kényelmes, pihentető alvást biztosító matracainkat és természetesen azt is, hogy egy nehéz, munkával eltöltött nap után nálunk fel lehet töltődni a wellnessrészlegen vagy akár részt venni egy kényeztető masszázson. A repülőtérről is sok üzleti vendég érkezik, nekik speciálisan korai reggelit, black-outosos függönyökkel ellátott csendes szobákat és gyors összeköttetést tudunk biztosítani a repülőtérre.

Wellness megújulás

Hétvégenként és ünnepnapokon igyekszünk szabadidős vendégeink kedvében járni. A wellnessrészlegen szaunaszeánszokat tartunk, az étteremben pedig élőzenés borkóstolókat. Húsvéti ünnepek alkalmával egy helyi borospincét látogatunk meg, Szilveszterkor pedig fergeteges programokat szervezünk báltermünkben. Minden igényt kielégítő konditermünkben Life Fitness-gépek állnak a mozogni vágyók rendelkezésére.

Konferencia Hotel

Ideális rendezvényhelyszín a Stáció a céges és a családi rendezvények megvalósítására. Legnagyobb termünkben 150 fő részére tudunk kulturált, hangulatos teret biztosítani. Amennyiben kisebb rendezvények megtartásáról lenne szó, kertkapcsolatos, természetes megvilágítással rendelkező szekciótermeink a legjobb választás. Változatos és ízletes büféebéddel, kávészünetekkel és egyszerű vagy speciális bekészítésekkel tesszük teljessé a rendezvényes kínálatot.

Ahol a parkolás nem probléma

Égi és földi utak, repülőtér és autópálya találkozásánál, kiválóan megközelíthető helyen található a Stáció. Az M0 autóúttól és a fővárostól is néhány kilométerre fekvő hotel kamerával őrzött, nagy kapacitású parkolóval rendelkezik, így bármikor is érkeznek a vendégek, a biztonságos parkolóhely rendelkezésre áll.

ZöldSzálloda

Globális környezeti problémák hatásait a bőrünkön érezzük, ezért a Stáció létrehozásakor és az üzemeltetés során is a fenntarthatóságot kiemelt szempontként kezeljük. Hőszivattyús hűtő-fűtő rendszerünk kiemelkedő energia hatékonyságú, ráadásul napelemek termelik meg a szükséges energiát hozzá.

Fejlett épületenergetikai rendszerünk segít bennünket az energia optimális felhasználásában, hogy mindig csak annyi energiát használjunk, amennyi feltételen szükséges. A környezetvédelmi tevékenységünk egy folyamatos munka, amelyben az energián túlmenően a víz, a szennyvíz, a hulladékokkal való gazdálkodást és még számtalan intézkedést hajtunk végre annak érdekében, hogy minél kisebb mértékben terheljük meg a környezetünket. A Stáció környezetvédelmi tevékenységével kiérdemelte a „Zöld Szálloda” kitüntető címet.

A zöld fordulat, az ESG törvény bevezetése alapjaiban változtatja meg a gazdaság szereplőinek jelenét, jövőjét. Mit jelent az ESG keretrendszer (Environmental -környezeti-, Social -társadalmi- és Governance -irányítási)? Miért lett megkerülhetetlen a nagyvállalatok mellett már a KKV-ék számára is? Miként befolyásolják az Ön cégének kötelezettségeit és lehetőségeit a fenntarthatóság egyre szigorodó elvárásai? Erről is szól AzÜzlet, ESG és fenntarthatóság a gyakorlatban című konferenciája. További információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.