Szarvas: A Kárpát-haza közepe

Forrás: korostourist.hu

A Holt-Körös békét, nyugalmat árasztó partján sétálva hamar úgy érzi az utazó: megérkezett. Olyan helyre ért, ahol természetesség és otthonosság veszi körül. Ahol jól esik megpihenni. Persze ez a pihenés nem hátradőlést jelent, hiszen az Európa szerte elismert polihisztor tudós, agráreformer és híres pedagógus, Tessedik Sámuel városa, a történelmi hagyományainkat büszkén őrző, ápoló,  folyamatosan szépülő Szarvas olyan hely, ahol az Árpád szálló szecessziós épületétől indulva, a hagyományos értékek mellett újabb és újabb, értékes látnivalók sora várja a látogatót.

Top attrakciók:

Forrás: pepikert.hu

– Arborétum. Az olasz eredetű Bolza család nevéhez fűződő, – „Pepi-kert”-nek is nevezett – a bécsi schönbrunni kastélypark mintájára a XIX. század végén kialakított Szarvasi Arborétum 82 hektáros parkjában hangulatos sétányok, 1600-nál is több, közismert és egzotikus fa és cserjepark, illetve a gazdag állatvilág mellett a legújabb látványosság, az interaktív botanikai múzeum, a Pepi gróf Varázstanyája csábítja minden évszakban az utazót.

– Víziszínház. A festői szépségű Holt-Körös partjának büszkesége egy mívesen stilizált várkastély és egy amfiteátrum finom ötvözeteként megalkotott, különösen az esti fényekben különleges atmoszférájú Szarvasi Vízi Színház, amely a Békés Megyei Jókai Színház előadásainak is köszönhetően, mára az ország vezető nyári színházai közé emelkedett.

– Szárazmalom. Az 1836-ban épült,  mai is működőképes szarvasi szárazmalom a hazánkban a XIX: század közepéig legelterjedtebb malomtípus egyik utolsó képviselője. A ma már ipartörténeti műemlék, onnan kapta nevét, hogy nem a víz erejével, hanem igaerővel hajtva működött.

– Mini Magyarország. A Szarvai Arborétum egyik ékessége a történelmi Magyarország és egyben a Kárpát-medence mértani középpontjában létrehozott Mini Magyarország makettpark. A hazánk történelmét, építészeti nevezetességeit interaktív módon is bemutató, hangulatos élménypark látogatói többek között olyan nevezetes épületek hiteles, apró másolatai között sétálhatnak, mint a Széchenyi Lánchíd, a szegedi Dóm, és az egri vár 16. századi eredeti állapotát, valamint a törökkel megvívott 1552-es legendás ostromának emlékét elénk varázsoló makett.

A sárospataki Rákóczi-vár 1:60 méretarányú makettje MTI/Rosta Tibor

– Körös-Maros Nemzeti Park. Szarvas területének nagyrésze a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi területei közé tartozik. A Körös-vidék egykoron egy nagy kiterjedésű, időszakosan vízzel borított ártéri síkság volt. A Hármas-Körös szabályozása után létrejött  másodlagos folyóártéri tájforma, az újjáéledt egykori vízi világ a magyar természetvédelem egyedülálló ritkaságának számít. Szarvason található a Dél-Tiszántúl természeti értékeit bemutató Körösvölgyi Látogatóközpont, ahol az interaktív természetvédelmi kiállítás, mellett különféle programok, várják a városba érdeklődőket.

– Állatpark. A Körös-Maros Nemzeti Park Körösvölgyi Állatparkja 2014 nyarán nyílt meg Szarvason, az Anna-ligetben. Az 1450 méter hosszú sétaösvény mentén 26 állatfaj egyedeit – köztük vadmacskát, dámszarvast, dolmányos varjút és vízimadarakat – ismerhetik meg a látogatók.

– Történelmi Magyarország közepe a Történelmi Emlékúttal. 1939 óta áll a Holt-Körös partján az a szélmalom, ami a Trianon előtti Magyarország földrajzi középpontját jelöli. Az emlékhelyhez a Holt-Körös gátján 1100 méter hosszú Történelmi Emlékút vezet, a történelmünk meghatározó sorsfordulóit megmintázó faszobrokkal. Az erdélyi testvérvárosok, Szentegyháza és Barót székelykapui által őrzött emlékhelyet oszlopos tölgysor veszi körül.

– Holt-Körös partja. A különleges szépségű Holt-Körös ideális hely a vízi sportokhoz, a csónakázáshoz és partján a sétához. Szépségét emeli a balpartján álló empire stílusú Bolza kastély, amelynek Köröshöz vezető lépcsőpihenőin a capitoliumi farkas szobrának pontos mását szemlélve múlathatjuk az időt.