Ügetőversenyek, agárfutamok és pónilovasok is szerepelnek az idei Ügetőszilveszter programjában. Az ország legnagyobb szilveszteri táncháza várja a közönséget a Fonóban. A Balatonon pedig idén nem ér véget a szezon.
Az ország legnagyobb táncháza
December 31-én az ország legnagyobb szilveszteri táncházába várják a közönséget; a Fonó Folkszilveszteren a Szászcsávási zenekar, valamint Péter Tamás és barátai játsszanak a vonós táncházban, a Gáska zenéjére pedig moldvai táncokat táncolhatnak a résztvevők. A legendás szászcsávási zenészek több nemzedékre visszamenően a környék híres muzsikusai, repertoárjuk rendkívül széles, hiszen magyaroknak, románoknak és cigányoknak egyaránt muzsikáltak – áll a Fonó Budai Zeneház MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Mint írják, a szászcsávási zenészek legnagyobb érdeme, hogy azt a hagyományos erdélyi vonós tánczenét játsszák, amely egykor még egész Erdélyben virágzott. A zenekar tagjai rendszeresen zenélnek Erdély-szerte, az elmúlt évtizedekben a városi, magyarországi táncházakban visszatérő vendégek, több meghívást kaptak külföldre, a tengerentúlra is.
A Fonó hat lemezből álló sorozatot adott ki a szászcsávási felvételekből, amelyek között olyan anyagok is megtalálhatók, mint a zenekar chicagói koncertje, vagy a magyar népi éneklésben egyedülállóan a többszólamúságot képviselő Szászcsávás dalárda felvétele. Péter Tamás prímás zenekarának tagja Balogh Kálmán (cimbalom), Fekete Márton (brácsa), Gombai Tamás (hegedű) és Molnár Péter (bőgő). A számos klubban, táncházi helyszínen játszó Gáska muzsikájára azok is be tudnak csatlakozni a moldvai körtáncokba, akik még a vonós táncokban kevésbé járatosak.
A megelőző napokban is minden este programokkal várják a közönséget a Fonóban. December 29-én roma, bolgár és magyar dalok hallhatók a Fonóban Navratil Andrea és Lakatos Mónika előadásában. A zeneház év végi Jazz Előszilveszterén december 30-án a Dresch Quartet ad koncertet. A Söndörgő tamburái ezúttal dzsesszes stílusban szólalnak meg, majd a Nosnach lép fel. A programokról bővebb információ a Fonó weboldalán olvasható.
A Balaton az év végén is menő!
Az év utolsó napján jubilál a téli vitorlás versenyzés a Balatonon, ugyanis tizedik alkalommal szállnak vízre a vitorlázás szerelmesei a Szilveszteri Regatta vitorlásversenyen Balatonlellén A Téli Vitorlás Versenysorozat nem titkolt célja a szezon hosszabbítás, szeretnék megmutatni, hogy a Balaton télen is hajózható, és szeretnék biztosítani, hogy a téli időszakban is hódolhassanak a vitorlázásnak a sportág szerelmesei. A verseny délelőtt 11 órakor indul és a tervek szerint a versenyzők két futamban mérik össze tudásukat. A szervezők a nézőkre is gondolnak: rengeteg egyéb programmal készülnek azok számára, akik nézőként, a partról követik az eseményeket. A mozogni vágyóknak ott a BL műjégpályája valamint azok, akik testközelből szeretnének részesei lenni a versenynek, felülhetnek egy nézőhajóra. Bár ez az év utolsó vitorlásversenye a Balatonon, a téli vitorlás versenysorozat nem ér véget. Februárban jön a Farsangi Regatta, márciusban pedig a Tavaszi Regattával ér véget a téli vizes küzdelem.
A balatonlellei rendezvénytér is benépesül az év utolsó napján: második alkalommal – Városi Szilveszter néven – egy óévbúcsúztató partyt szerveznek. Az új évben sem hagy senkit események nélkül Balatonlelle, ugyanis február 4-én ugyanitt kerül megrendezésre az V. Lellei GasztroFarsang. Hisz a Balaton télen nyáron menő, és Balatonlellén mindig történik valami!
Ügetőszilveszter újra
Ügetőversenyek mellett agárfutamok és fiatal pónilovasok is várják az Ügetőszilveszterre érkezőket az óév utolsó napján – mondta a Kincsem Park ügyvezető igazgatója. Pécsi István Budapest egyik fő szilveszteri kulturális eseményének nevezte az Ügetőszilvesztert, amely egyébként a világ legnagyobb szilveszteri lóversenyeseménye. Felidézte, hogy az Ügetőszilveszter 1999 óta Budapest legnagyobb szabadtéri óévbúcsúztató sporteseménye, a Kincsem Park legnépszerűbb versenynapja. Még a Kerepesi úti pályán indult, kezdetben főiskolásokat, egyetemistákat céloztak meg és néhány év alatt csaknem tízezres tömeg járt a rendezvényre.
Az Ügetőszilvesztert sikerült átmenteni a Kincsem Parkba, az új ügetőpályára, ahol a koronavírus-járvány előtt már mintegy húszezren voltak kíváncsiak a programokra – mondta. Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint az idei előzetes jegyeladások is azt mutatják, hogy sokan lesznek szilveszterkor az ügetőn.
A századik Magyar Derby programján nyáron több mint tízezren vettek részt, az Ügetőszilveszterre ennek dupláját várják – tette hozzá. A Kincsem Park honlapjának tájékoztatása szerint a kapukat délben nyitják, az első ügetőfutam 13 órakor kezdődik és várhatóan este 8 óráig tartanak a programok, amelyek tűzijátékkal zárulnak.
Az ügetőfutamok közül kiemelkedik a színészek, sportolók és újságírók versenye, a Zenthe Ferencről és Bubik Istvánról elnevezett két futam. A legrangosabb futam a TIPPMIX – Lovaregyleti Díj lesz a pálya legjobb lovaival, továbbá agárversenyt is rendeznek a Kincsem Parkban található Nemzeti Agár Stadionban. Pécsi István arról is beszélt a műsorban, hogy a szilveszteri programok között tartják meg a Magyar Póni Championátus „szuperdöntőjét” is, ahol fiatal pónilovasokat láthat a közönség.
Az ismert emberek futamain rajta kívül idén is rajthoz áll Martinek János olimpiai bajnok öttusázó, aki a legtöbbször vett részt az Ügetőszilveszteren, de Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó vagy Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, Epres Attila színművész, Vida József bankár és Pintér Zoltán labdarúgó is hajt majd. A versenynap délutánján a Kincsem Park Panoráma Étterme mellett a Food Truck Show Hungary csapata is várja a közönséget, akiknek a Kincsem Park honlapján azt javasolják, hogy bár jó idő várható, alaposan öltözzenek fel, hogy ne fázzanak a programok idején.