Szombaton kezdődik a Mesterségek Ünnepe a budai Várban

Az idei rendezvény kiemelt témája a fémművesség, tehát kovácsok, ékszerkészítők, harangöntők, késesek, rézművesek, tojáspatkolók és ólomkatona-készítők is bemutatják tudásukat a kosárfonók, mézeskalács-készítők, gyertyaöntők, fazekasok és egyéb ősi szakmák képviselői mellett – közölte a szervező Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) csütörtökön.

A magyar népművészek mellett idén Törökországból is érkeznek kézműves mesterek, így gyöngy, üveg- és borostyán ékszerkészítők, fazekasok, selyem- és gyapjúművészek alkotásait is megtekintheti a közönség. A látogatók megismerhetik azt a cipőkészítő mestert is, aki hagyományőrző török cipőivel hollywoodi szuperprodukciókban (Harry Potter, Trója) is bizonyíthatott már. Emellett több kirgiz és üzbég kézműves mester is részt vesz az eseményen.

A rendezvényen fellépnek a Felszállott a páva! című tehetségkutató verseny díjazottjai, a közönség ízelítőt láthat a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és a Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója programjából, valamint bemutatkozik a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség és az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület is. A Hunyadi udvarban a gyerekek többek között nemezelhetnek, csuhéjátékokat készíthetnek és gyöngyöt fűzhetnek.

Az Oroszlános Udvar színpadán divatbemutatók lesznek: Hrivnák Tünde kalocsai kollekcióját szombaton láthatják az érdeklődők, 18-án, 19-én és 20-án pedig “Akinek inge vegye magára!” A magyar hagyomány inspirálta divat – alcímmel készül műsor, amelyen megjelennek az Igéző egyedi ruhái, az Örökség Alkotóműhely kézzel hímzett és vintage öltözékei, a Harmony Art stilizált főúri ruhái, Szaniszló Judit és Klátyik Melinda gyönyörű nemezelt kalapjai és stólái.

A török Erdal Salikogl és Kobzos Kis Tamás közös produkciója mellett Szokolay Dongó Balázs, Balogh Kálmán és a Parno Graszt, a Meszecsinka, a Zűrös Banda, Palya Bea, a Vujicsics Zenekar, Pál István Szalonna és bandája szórakoztatja a közönséget.

A programok között szerepel a Jó gyakorlatok a néphagyományok továbbörökítésére című konferencia a NESZ és a Hagyományok Háza közös szervezésében augusztus 18-án. A viseletben érkezőkről pedig az előző évekhez hasonlóan ajándék fotográfia készül, és a rendezvény végén a legjobb öltözékek tulajdonosait díjazzák.

forrás: MTI 

Legyél az első hozzászóló "Szombaton kezdődik a Mesterségek Ünnepe a budai Várban" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*