A flydubai járatot indít Budapest és Dubaj között
Jövő júniusban új járatot indít Budapest és Dubaj között a flydubai diszkont légitársaság – közölte a Budapest Airport.
Jövő júniusban új járatot indít Budapest és Dubaj között a flydubai diszkont légitársaság – közölte a Budapest Airport.
Még idén ősszel Budapestre érkezik a grúz Myway Airlines, amely egy eddig kiszolgálatlan útvonalat tüntet el a Budapest Airport fehér foltjait tartalmazó térképéről, hiszen októbertől Tbiliszivel köti össze a magyar fővárost.
Szeptember 13-án ünnepélyesen is felavatták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vadonatúj, több mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi épületét, a 2B Terminálhoz tartozó 2B oldali utasmólót, vagyis a pier B-t. A jövőben ebből az épületből szolgálják ki a nem schengeni irányokba induló járatokat, így például az Észak-Amerikába vagy a Perzsa-öböl térségébe tartó széles törzsű, interkontinentális repülőgépeket.
A rekord mértékű utasforgalom növekedésnek köszönhetően a parkolási igények is dinamikusan nőnek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ezért a Budapest Airport hatszintes parkolóházat épít a 2. Terminál előtti parkolóterületen.
Az easyJet hivatalosan is bejelentette: Manchesterbe és a londoni Southend repülőtérre is közvetlen járatot indít Budapestről.
Szeptember 1-jén immár hatodik alkalommal startol a Budapest Airport éves jótékonysági futóversenye, a Runway Run. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. futópályáján megrendezett versenyen elsősorban…
Krakkó, New York és Chicago után jövő februártól London legközpontibb légikikötője is elérhető lesz Budapestről a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT újabb terjeszkedésének köszönhetően. Az…
New York és Chicago után Philadelphiával bővült a Budapestről átszállás nélkül elérhető amerikai desztinációk köre. A vadonatúj közvetlen járatot a világ legnagyobb légitársasága, az American…
Hatalmas várakozások közepette, csütörtök délben szállt fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a LOT első New Yorkba tartó menetrendszerinti járata. A lengyel légitársaság repülőgépe ezentúl…
Nemrégiben írtunk arról, hogy sok új Budapestről induló járatot hozott a nyári menetrend. De nem csak az új úti célok száma nőtt, hanem sok esetben…