Szentes: Termál-tavi élménybázis – Új élményforrások az itthon utazóknak
Aki az elmúlt években úgy döntött, hogy a hazai nyaralást választja, örömmel tapasztalhatta, hogy sokkal több élményforrás várja a honi utazókat, mint ahogy azt a…
Aki az elmúlt években úgy döntött, hogy a hazai nyaralást választja, örömmel tapasztalhatta, hogy sokkal több élményforrás várja a honi utazókat, mint ahogy azt a…
Itt a tavasz, hát kalandra fel! Nem is kell más, mint egy túracipő, mellé praktikus viselet, térkép vagy telefon GPS-szel, és már indulhatunk is a…
Csobánka évek óta az egyik kedvenc búvóhelyem. Már csak azért is, mert közel van: Budapestet a 10-es úton elhagyva, félórás autózás után már meg is…
Nemcsak térben, de időben is utazhat az, aki a hazai várak és kastélyok felfedezésére indul. Az elképesztő épületek és csodaszép kastélykertek bebarangolása közben feltárulnak a…
Sasnapot tartanak a jászberényi Sasközpontban, ahol vezetett túrával várják az érdeklődőket, Vácrátóton pedig füstölt húsokból készülnek különféle „szobrok”: lesz kolbászból bicikli, kerítés, sonkából pedig hóembert…
Évszázados múltja van a Sasbérci kilátónak, amit Pappenheim Szigfrid gróf feleségének Károlyi Erzsébetnek építtetett: az eredetileg toronyként funkcionáló építmény alsó szintjén egy erdész család lakott…
A Badacsonytól nem messze található, a Balaton északi partján elhelyezkedő szemet gyönyörködtető terület különleges kincs Magyarországon. Nem egyszerűen csak egy arborétum a sok közül, hiszen…
A következő napokban sem fogunk unatkozni: az ősz egyik leglátványosabb természeti látványossága a darvak ezreinek vonulása a Dél-Alföldön, erre szerveztek hétvégi programot a Szegedi Fehér-tónál….
Abaliget község a Dél-Dunántúl régióban, Baranya megyében, a Pécsi járásban található. Közkedvelt kiránduló- és üdülőhelynek számít. Orfű a Mecsek egyik legvonzóbb helye, hiszen csodás tavak…
A Börzsöny kapujaként emlegetett, Katalinpusztai Kirándulóközpontból kiinduló Gyadai tanösvény nevét a túra közben megcsodálható Gyadai-rétről kapta. Régen legelőként szolgált, ma már természetvédelmi terület. Az 5-6…