Végre tényleg ingyen telefonálhatunk majd az EU-ban

Életbe lépett a rendelet, ami megvalósítja a mobillal utazók álmát. De még egy kicsit várni kell.

Végre életbe lépett az a végrehajtási rendelet, ami az Európai Bizottság mobiltelefonokhoz kötődő méltányos használatról és a roamingdíjak eltörlésének fenntarthatóságáról szól. Üröm az örömben, hogy az új szabályozás gyakorlati megvalósítására még várni kell: az Európai Unión belüli roamingolás díja valójában csak június 15-től lesz nulla.

Így is hatalmas eredmény ez, hiszen a mobilszolgáltatók igencsak komoly pénzeket szedtek azoktól, aki otthoni telefonkártyáikkal vágtak neki az EU országainak. Ráadásul mindez korántsem volt sima menet, hiszen a szolgáltatók ott akadályozták a 2012-ben kezdődött folyamatot, ahol tudták és még tavaly is úgy nézett ki, hogy erőfeszítéseik eredményre vezetnek, blokkolni tudják az ingyen roamingot.

A most életbe lépett rendelet lényege, hogy az Európai Unión belül bevezeti a “roaming, mint otthon” (“roaming like at home”) koncepciót. Ennek értelmében az EU-n belüli előfizetők, az EU-n belüli utazásaik során a hazai feltételeknek megfelelően vehetik igénybe a mobiltelefonáláshoz kapcsolódó szolgáltatásokat, mindenféle többletdíj megfizetése nélkül.

A másik oldalon viszont ellenőrzik, hogy az előfizető nem él-e vissza a helyzettel. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közlése szerint ugyanis vizsgálják majd, hogy az előfizető valóban turistaként használja-e más országban a kártyáját, vagy csak azért vesz egy olcsóbb tarifájú országban kártyát, hogy azt egy másik, drágább helyen élve, életvitelszerűen használja roamingra. A szolgáltatóknak az előfizetői szerződésben ismertetniük kell az ezzel kapcsolatos szabályzatukat, bemutatva a tisztességes, ésszerű és arányos méltányossági feltételeket és az azokat ellenőrző mechanizmusokat. (Kizáró ok lehet például az, ha ügyfél egyszerre több SIM-kártyára fizet elő, és azokat rendszeresen használja roaming üzemmódban.) A rendelet arról is szól, hogy ha a roamingszolgáltató bizonyítani tudja, hogy az előfizető a roamingszolgáltatást visszaélésszerűen veszi igénybe, akkor először felhívja az ügyfél figyelmét a visszaélés tényére és ha az legalább két héten belül nem változtat a használatán, a szolgáltató azt a többlet díjat róhatja rá, amiről az ide vonatkozó 531/2012/EU rendelet rendelkezik. De mindezt csak az előzetes tájékoztatás, figyelmeztetés után teheti meg.

Legyél az első hozzászóló "Végre tényleg ingyen telefonálhatunk majd az EU-ban" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*