Zarándokvonat tripla évfordulóval Csíksomlyóba

Csíksomlyó Fotó: MTI

Három évfordulóra is emlékeznek majd a 2017 pünkösdjén az Össznemzeti Zarándokvonat utasai Csíksomlyóm. Helyek vannak, de érdemes odafigyelni.

2017-ben, Erdélybe újraindulásának 10. évfordulóját ünnepli a Székely Gyors, amelynek kapcsán a másik jeles évforduló, hogy 2017-ben tartják a 450. csíksomlyói búcsút. A két jeles dátum mellé egy szomorú évforduló is csatlakozik június 4-e a trianoni békediktátum aláírásának évfordulója. Éppen abban az időben, amikor az Össznemzeti Zarándokvonat, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz utasai felkeresik a Nagy-Magyarország Ezeréves határát, azt a ami a számunkra tragikus békeszerződés okán már csak a honfiúi szívekben létezik.

A csaknem fél kilométer hosszú zarándokvonatok, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz 2017. június 2-5. között keresi fel Erdélyt. A négy napos nemzeti program csúcspontja Pünkösd szombatján a félmilliónyi zarándokot vonzó Csíksomlyói búcsú, a Mária ünnep. Következő nap a történelmi Magyarország Ezeréves határára 50 ezer székely társaságában jutnak el a zarándokok, majd délután a madéfalvi veszedelem turulmadaras emlékművénél trianoni megemlékezéssel folytatódik a program.

Az erdélyi magyarok által mindig nagy ünneplésben részesített vonatok története 2007 őszéig nyúlik vissza. A szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetői ekkor ismerték fel, hogy az évszázados múltú, de a szocialista Romániában háttérbe szorított csíksomlyói búcsú, Ceaucescu bukása után az erdélyi magyarok, székelyek mellett az anyaországi magyarok és a világ magyarságának ökumenikus, szent találkozójává vált, ahová idővel már százezrek zarándokoltak el. Köszönhetően annak is, hogy az elsődleges vallási jelleg mellett az ünnep nemzeti töltete is egyre markánsabbá vált.

A MÁV vezetésének és munkatársainak pozitív hozzáállásával, a Kárpáteurópa szervezésében megszületett vonat 2008 pünkösdjén a szent koronás címerrel díszített mozdony vezetésével indult először Erdélybe. A Székely Gyors volt 1944 óta az első magyar személyvonat, amely eljutott az Ezeréves határra. Ezért mondták akkor a székelyek: …késtetek, késtetek 64 évet! Azóta viszont a Kárpáteurópa Utazási Iroda és a MÁV-START minden év pünkösdjén elindította a Székely Gyorsot, 2010 óta pedig már két zarándokvonat – a Székely Gyors mellett a Csíksomlyó Expressz -, indul Csíksomlyóra. Utóbbi Dunántúlról, Szombathelyről indul, majd Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével érkezik  Budapestre, a Keleti pályaudvarra. Itt a Csíksomlyó Expresszt összekapcsolják a Székely Gyorssal, majd Össznemzeti Zarándokvonatként halad Szolnok és Püspökladány megállással Erdély felé. Ott a nagyváradi és kolozsvári ünnepséget követően, Kalotaszegen át érkezik Székelyföldre, ahol Felcsíkban és Alcsíkban teszi le utasait, hogy végül a zarándokok és a vonatok felejthetetlen emléket adó fogadtatása közepette érkezzen meg Erdélybe.

A vonat a tervek szerint jövőre 16 kocsiból áll, amelyből 2 étterem/büfé kocsi. A vonat vendége lesz Dévai Nagy Kamilla, Liszt Ferenc díjas énekes. A Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz kocsijai behangosítottak, az idegenvezetők  folyamatosan tájékoztatják a zarándokokat a látnivalókról. A szerelvényen 18 idegenvezető ugyanennyi utaskísérő vasutas, 3 fős zenekar, 8-10 fő felszolgáló, 2 szakács, a MÁV-START  2 munkatársa , természetesen 2-3 mozdonyvezető és 3 utazási irodai vezető gondoskodik az utasokról. Székelyföldön a falvakban 8-10 szállásszervező és kb. 200 falusi házigazda várja a vendégeket. A zarándokvonaton egy-egy római katolikus és református lelkivezető várja a híveket. A vonat fővédnöke Böjte Csaba ferences testvér, akinek árvaházai javára a vonaton gyűjtést is szerveznek.

Legyél az első hozzászóló "Zarándokvonat tripla évfordulóval Csíksomlyóba" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*