A Merzse-mocsár: Budapest rejtett vizes világa

Fotó: Főkert

Kevés főváros mondhatja el magáról, hogy határain belül egy igazi mocsárvilág is megbújik. Budapest XVII. kerületének délkeleti részén, Rákoskert és Ecser határán, a Liszt Ferenc Repülőtér szomszédságában találjuk a Merzse-mocsár Természetvédelmi Területet, amely 1977 óta élvez védettséget. A közel 49 hektáros rezervátum a hajdani, kiterjedt Rákosi mocsárvidék utolsó hírmondója, amely még mindig képes bepillantást engedni a vizes élőhelyek különleges világába.

A Merzse három nagy egységből áll: a legdélebbre fekvő Nagy-Merzséből, a Kis-Merzséből, valamint a részben beerdősült Gyolcs-rétből. A geológiai adottságok – agyaglencsék, kavics- és homokrétegek – segítik a víz megtartását, ám a mocsár természetéből fakadóan időről időre kiszárad. A környező területek átalakítása, a repülőtér és a vasút közelsége, valamint a vízelvezető árkok is gyorsították a szárazodást, de a természet regeneráló ereje máig megmutatkozik.

Fotó: Főkert

A botanikai értékek sokat veszítettek a XX. század végére, amikor az orchideás rétek eltűntek. Ám a Budapesti Közművek FŐKERT természetvédelmi munkáinak köszönhetően 2016-tól ismét megjelentek a ritka fajok, és ma már nyolc orchideafaj díszíti újra a réteket. Ez a folyamat egyben reményt is ad, hogy a Merzse lassan visszanyeri egykori sokszínűségét.

Fotó: Főkert

A vizes élőhelyek állatvilága ma is gazdag, különösen madárvilága figyelemreméltó. A 2015-ben épült megfigyelőtoronyból zavartalanul figyelhetjük meg a mocsár lakóit, miközben a csend és a nyugalom szinte teljesen elfeledteti velünk, hogy néhány kilométerre egy repülőtér működik.

A természetvédelmi területet tanösvény hálózza be, amely 2012 óta 15+3 állomással mutatja be a mocsár élővilágát és történetét. A 197-es buszról leszállva könnyen megközelíthető, és egész évben szabadon látogatható. A túra során mezők, erdős részek és vizes élőhelyek váltakoznak, így minden évszak más-más arcát mutatja.