Sobri Halnapok a Lajosmizsei Tanyacsárdában
Ha igazi magyaros halászlére vágyunk, nincs is jobb alkalom, mint a most következő négynapos ünnep, amikor Lajosmizsén, az Öreg Tanyacsárdában ismét sorra kerül a legendássá…
Ha igazi magyaros halászlére vágyunk, nincs is jobb alkalom, mint a most következő négynapos ünnep, amikor Lajosmizsén, az Öreg Tanyacsárdában ismét sorra kerül a legendássá…
Nagyszabású közönségtalálkozóval ünnepelték a hétvégén Budapesten a mára klasszikussá vált Csengetett, Mylord? című sorozat 30. születésnapját. Ennek keretében különleges menüsor várta a főszereplőket az ARAZ étteremben.
Abban semmi meglepő nincs, hogy Franciaország sajtnagyhatalom, ám azt már kevesebben tudják, hogy az országban közel 1 000 különböző sajt van, melyből 43 sajt olyan, védett származási helyen előállított termék, amelyre érvényes a „védett származási helyen előállított terméknek” járó AOP minősítés. Ezekhez a sajtkülönlegességekhez pedig korántsem mindegy milyen borokat társítunk.
Már van Magyarország fagylaltja, bora, kenyere, szépsége, süteménye és még egy csomó dolog, éppen ezért nagyon kellett törnie a fejét annak, aki olyat szeretett volna…
Fantasztikus hangulatban telt az immár második alkalommal megrendezett tunéziai főzőshow, amit a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal gasztro-rajongó partnereinek szervezett a Gastropolis Főzőiskolában. A szervezők évről-évre…
Manapság, amikor egyre több étterem igyekszik menő elnevezéssel, trendi dizájnnal közvetíteni a minőség ígéretét – amit bizony nem mindegyiknek sikerül beváltani -, kifejezetten üdítő belépni…
Néhány éve még minden a kifinomult borkedvelőkről és a testes csúcsborokról szólt. Mára nagyot változott a világ. Rutka Zoltán, a Metro Kereskedelmi Kft. bor kategória…
Ha most vasárnap, akkor magyar tészták napja a lajosmizsei Tanyacsárdában. Miközben sokan az olasz tésztákra esküsznek, manapság már egyre kevesebben tudják, milyen is az igazi…
Újabb színes állomásához érkezett a „Bonduelle Színek: Színesítsd a tányérod!” elnevezésű kampány, amelyet a márka azzal a céllal indított, hogy sokszínűségét, termék-portfóliója széles választékát alapul…
Pohner Ádám, a balatonszemesi Kistücsök Étterem séfhelyettese nyerte a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny magyarországi döntőjét csütörtökön Budapesten, így ő képviselheti az országot az európai döntőn…