Május 15-én megnyitott a RepTár is
2020. május 15-étől újra megnyitja kapuit a RepTár, vagyis a Szolnoki Repülőmúzeum. A nyitás több lépcsőben fog megvalósulni. Először a múzeum szabadtéri része látogatható, amely…
2020. május 15-étől újra megnyitja kapuit a RepTár, vagyis a Szolnoki Repülőmúzeum. A nyitás több lépcsőben fog megvalósulni. Először a múzeum szabadtéri része látogatható, amely…
Lassan-lassan a Mátrában is visszatér minden a régi kerékvágásba, sorra válnak újra látogathatóvá a térség kedvelt kirándulóhelyei. A Gyöngyösi Állatkert is megnyitotta már kapuit a…
Regéc Vára 2020. május 13-án, szerdán újra kinyitott – tájékoztatott Regéc Község Önkormányzata. Ugyanakkor a továbbra is szükséges járvány elleni védekezés általános és helyi szabályai…
Az ENSZ 1993-ban nyilvánította május 15-ét a Családok Nemzetközi Napjának azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet mindazokra a szociális, gazdasági és demográfiai folyamatokra, amelyek…
A Debreceni Állatkert lámái láthatóan remekül érzik magukat a Nagyerdő fái alatt, hiszen évről évre egészséges utódokkal gyarapodik az intézmény. Idén először februárban, legutóbb pedig…
Könnyed szórakozást kínál, és akár – már a járvány utáni időkre készülve – utazástervezőként is szolgál a Német Turisztikai Hivatal új virtuális túrája. A bőröndök…
Védőintézkedések bevezetése mellett hétfőn újra kinyit a Kecskeméti Vadaskert – tájékoztatta az intézmény az MTI-t. A Kecskeméti Vadaskert a járványhelyzet miatt március 17-én ugyan bezárta…
A Nagyerdei Kultúrpark üzemeltetésében 60 évvel ezelőtt, 1960. május elsején nyitotta meg kapuit először az akkori nevén Lúdas Matyi Vidámpark, amely társadalmi munkával épült meg…
Kápolnaépítéssel, a műemléki Hencz-malom épületének felújításával, pákászkunyhó telepítéssel és új néprajzi elemekkel bővítik és fejlesztik a Magyarországon elsőként megnyitott zalaegerszegi szabadtéri múzeumot. A Göcseji Falumúzeum…
Miközben az elmúlt évtizedben globálisan is dübörgött a turizmus, az még világszinten is ritkaságszámba ment, hogy egy város tíz év alatt több, mint száz százalékkal…