Két keréken a nagyvilágban

 – Mesélj pár szót magadról, és a túrád eredetéről.
– 27 éves, felvidéki örökmozgó srác vagyok. Mióta az eszemet tudom, biciklizem. Művelődésszervezést tanultam. Ebből a szakból is látszik, hogy akik ezt tanulták, azok mindig próbálnak valamit tenni, valamit jobbá tenni. Majer István is ilyen ember volt. Esztergomban, az egyetemen kérdezte tőlem egyszer az egyik tanárnő, hogy tudom-e ki volt az a Majer István (az egyetem utcáját is Majer Istvánról nevezték el –a szerk.)? Elmondtam neki, hogy a szülőfalumban, Kürtön volt plébános – tanító és sokat köszönhetünk neki. Ekkor felvilágosított, hogy azért ennél jóval többet tett, népművelői, tanítói és pedagógiai jellegű tanításai és írásai egész Magyarországon megbecsült emberré tették. Ezután én gondolkodtam, hogy mit is lehetne tenni az érdekében, hogy legalább mi Kürtiek, jobban megismerjük a mi István bácsinkat. Én mindig is bicikliztem, a tőlünk 24 km-re lévő középiskolákba is azzal jártam, de nem elégedtem meg ezzel. Amikor 2009-ben az első komolyabb biciklistúrámra készültem, elkezdtem az interneten keresgélni, blogokat olvasgattam túrázóktól, bújtam a szakirodalmakat, s álmodoztam erről, hogy egyszer én is útra kelek. Egy könyv került ekkor a kezembe: Bujna Zoltán Vámbéry Ármin nyomán tekert el egészen Teheránig, így állítva emléket a nagy utazónak. Kézenfekvő volt az ötlet, hogy akkor én is ezt tehetném, ily módon újra a köztudatba tudnám hozni Majer István nevét.

A túraútvonal. Kékkel a tervezett, és pirossal a megtett útvonal.

.

– Térjünk rá a túrádra. Mennyit tekertél, milyen útvonalon mentél?
– 6000 km volt megtervezve, de már a legelején tudtam, hogy ez elég spontán útvonal lesz. Azt nagyjából megterveztem, hogy hol fogok aludni – csináltam egy napi leosztást, de ez inkább csak azért volt lényeges, hogy tudjam magamat időhöz tartani. Munka mellett tervezgettem, így nem volt túl sok időm a szervezéssel foglalkozni. A cél mindenesetre az volt, hogy augusztus 14-re, vasárnapra hazaérjek, mert augusztus 15 az Majer István születésének évfordulója. Méltó hazaérkezés lenne – gondoltam én. Útvonal szempontjából a Duna part az adott volt – az Eurovelo6-os úton mentem (az Európai Kerékpárút Hálózat egyik jól kiépített szakasza – a szerk.). Az Útvonal első szakasza tehát: Duna parton fel Passauig, onnan egy kis kitérő Münchenbe, ahol meglátogattam pár ismerősömet, aztán visszatekertem a Duna parthoz, innen pedig le a Rajnáig. Onnan délnek mentem a svájci Alpokon keresztül, végül a tervekkel ellentétben – Mount Blancot kihagyva – csupán egy hágót másztam meg. Ugyanis egy évvel korábban találkoztam két erdélyi sráccal, akik egész Európát tekerték körbe. Mikor találkoztunk, akkor másfél napot voltunk együtt, s mivel a tervem már akkor is élt a fejemben, megbeszéltük, hogy egy év múlva Chamonix-ban találkozunk, Mount Blanc lábánál. Mikor elindultam kiderült, hogy ők késni fognak, mert télen északon voltak, a hó hátráltatta őket, ezért megbeszéltük, hogy Rómában lesz a találkozó. Svájcból legurultam Olaszországba, Milánóba. Onnan cikk-cakkban folytattam utamat dél felé, hol a parton mentem, hol kicsivel beljebb (Firenze, Siena). Rómában tíz fantasztikus napot töltöttem el. Mikor odaértem, egy jótevőm segítségének köszönhetően a Szent István zarándokházban szálltam meg. Ugyanis még mikor Esztergomban dolgoztam egy pincében, borkóstolót tartottam a Máltai Borlovagrendnek. Szóba elegyedtem az elnökükkel, aki elmondta, hogy Rómában él. Erre én természetesen elmondtam neki, hogy én is hamarosan tekerek oda. Ő erre kedvesen megjegyezte, hogy szállásra ne legyen gondom. Így mikor felhívtam, elirányított a házba, ahol mikor kérdezte a recepciós, hogy meddig maradnék, mondtam, hogy csak pár napot. Kiderült, hogy nekem egy hét már fizetve van – a lovagrend elnöke volt az. A Rómában eltöltött bő egy hét után letekertem a csizma orráig. A két erdélyi srác ekkor már a Mount Blancon volt. Velük végül Nápolyban sikerült találkozni. Eldöntöttük, hogy mindannyian megváltoztatjuk az útvonalunkat. Megbeszéltük, hogy átmegyünk „keletre”. Kiszámoltuk, hogy ez azt jelenti, hogy napi 100 km-t kell tekernünk 3 hétig, ha a tervezett időpontra haza akarok érni. Nem volt egyszerű a döntés, hiszen ez idő tájt 35 napig nem fürödtem meleg vízben, ellenben napi ötször a tengerben.
Bariból komppal áthajóztunk Albániába. Az útirány Albánia, Montenegró, egy kicsi Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, majd Magyarországon át haza felvidékre. Ezután meg ugye úgy illik, hogy ha ők hazakísértek engem, akkor én is őket. 3 napos aktív pihenés után (foci, röpi, méta, stb.) útra is keltünk Erdélybe, ahonnan én már újra egyedül – haza. Ezzel a levezetőkörrel végződött a túrám.

.

.

-A szállásaidat hogy oldottad meg? Hogyan találtál éjszakára magadnak helyet?
– Én semminek sem néztem utána, általában vadkempingeztem, vagy a helyieknél szálltam meg. Például megaludtam valakinél, a couchsurfing.org nevű oldal jóvoltából (túrázok kereshetnek, illetve ajánlhatnak fel másoknak szállást –a szerk.) aki aztán elmondta, hogy mit érdemes megnézni a környéken. Ezen kívül a szállások megtalálásban cserkésztársaim segítettek, a Cserkészszövetségen keresztül segítettek szállást találni. Ausztriában és Németországban jól ment ez így, pl Linzben, vagy Passauban. Ezután couchsurfinggel, illetve a magam kapcsolatai révén oldottam meg, de természetesen többnyire sátorban, vagy akár sátor nélkül a szabad ég alatt éjszakáztam. Olaszországban javarészt csak külföldieknél tudtam megszállni, az olaszok azok teljesen mások – nem igazán fogadnak be a couchsurfing-el.

– Honnan volt az útra pénzed?
– Egy évig spóroltam, nem jártam szórakozni sem, szinte semmit sem csináltam. Napi 6 euróból kellett kijönnöm – ezt nagyjából tudtam is tartani, tehát összesen úgy 600 eurót költöttem a teljes út során az étkezésre. Biciklit, nyomkövetőt, sátrat kaptam a támogatóimtól, a helyi önkormányzat pedig anyagilag támogatott, a falu fizette pl. a telefonköltségeimet is. Sok támogatóm volt, soktól kaptam egy kis árengedményt, de ugye sok kicsi sokra megy! Nélkülük nem tudtam volna ilyen színvonalúra fejleszteni a felszerelésem. Nagyon izgalmas volt egyébként a szervezési szakasz – a támogatók felkeresése, a tárgyalások, és az izgalmak az ismeretlen életmód iránt.

.

.

-Miben látták a támogatók a fantáziát, hogy nekik megérné?
– A média megjelenés, blog írás, illetve maga a túra szellemisége. Ez nekem is segített lelkileg, hogy nem fordulhatok vissza, nem tehetem meg. Hozzáteszem – habár voltak nehéz pillanatok – egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy feladjam. Ilyenkor, bár volt bennem egy idegesség is, hogy nem megy, fáradok, hasonlók, de megálltam, leültem kicsit és elgondolkodtam: minek idegeskedem? Hisz nagyon jó dolgom van, legnagyobb gondom maximum az lehet, hogy hol alszom és mit egyek (nevet). Ezután megnyugodtam és csináltam tovább. Az olyan pozitív gondolatok, mint hogy az apályt mindig dagály követi, vagy hogy a felhők fölött mindig kék az ég, stb. átlendítettek az akadályokon. Hiszen az akadályok azért vannak, hogy leküzdjük őket. Nagyon sokat tanultam a nyáron, feszegettem saját magam határait. Arra jöttem rá, hogyha valamiben hiszel és kitartasz mellette, akkor bármit el tudsz érni. Bármit!

Végeredményem végül: 6800 km, 3 hónap, 11 ország, plusz, ha belevesszük az erdélyi túrát, akkor már 8000 km.
Média megjelenéseim: felvidéki lapok, Magyarországon főként online megjelenések (pl szeretgom.hu, bikemag.hu), de vannak olyanok is, hogy hívnak előadásokat tartani: például egy tanárnő olvasta a cikket és hívott, hogy tartsak előadást a tanítványainak, mert nagyon tetszettek a gondolataim neki.

– Előadásokat tartasz még máshol is?
– Persze, mivel szeretném ez által is Majer István emlékét fenntartani. Az élménybeszámolómba belecsempészek egy kis életutat, pár hasznosnak vált gondolatot, és sok erőt. De természetesen azért ezeken az előadásokon főként a túrámról, illetve a kalandokról mesélek.

.

.

– Mi vagy mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok a túrád során?
– Sok volt, de megpróbálom összeszedni: ilyen számomra egyértelműen az elindulás pillanata, amit sosem fogok elfelejteni, de például hasonlóan emlékezetes volt, mikor Firenze környékén a szabad ég alatt aludtam és éjjel az arra járó vaddisznók ébresztettek fel. Felsorolás szintjén emlékezetes pillanatok voltak: 30 km-en keresztül száguldozni lefelé 50-70 km/h közti sebességgel; találkozások a hasonló „kalandorokkal”; első 1000 km és a hozzá járó tánc (minden 1000 km után megálltam és táncoltam egyet); első fürdés a tengerben; első éjszakám Rómában, ahol egy jó kis tengerparti partin voltam; hosszú forró nap után egy hideg patakban való fürdés; találkozás Előddel és Lehellel, az erdélyi túrázókkal; Albánia, a kéregetőkkel a határátkelőn; és természetesen a hazaérkezés. Nyilván sok mindent kifelejtettem, de talán nem is lehet mindent egyszerre felsorolni. Három hónap alatt rengeteg élmény éri az embert, amiből aztán élete végéig táplálkozhat.

– Mik a jövőbeni terveid?
– Idén nyáron, augusztus környékére tervezem a párizsi túrámat, merthogy Majer István grafikus rézmetsző is volt, és több ízben is járt a párizsi világkiállításon. Tervben volt ugyan, hogy Párizst már az előző évben meglátogatom, azonban úgy gondoltam, hogy ha 2011-ben beszélnek is Majer Istvánról a túrám által, 2012-ben elfelejtik. Ezért „kettészedtem” a túrát, hátha idén is foglalkoznak kicsit István bácsival, felvezetve ezzel a 2013-as 200 éves születési évfordulóját. Megpróbálok a saját magam módján tisztelegni előtte. 4000 km-esre tervezem a túrát, de idén már nem hagyom magára a „fehér hölgyet” – Mount Blanc-t sem. Emellett a közeljövőben igyekszem kisebb túrákat is tenni cserkészcsapatunkkal, hogy megismerjék a környékünket, hisz itt is annyi gyönyörű szép táj van.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

.

                                                  Kovács Tamás

„…mert az utazás az embert érleli, sok oldaluvá köszörüli, hidjétek, az felséges, ha az ember egy időre minden baját otthon hagyja s külföldön kiszellőzteti magát, elméje kiderül és szíve fogékonyabbá lesz minden örömre.” /Majer István/

Fotók: Kovács Tamás