Kezdetét vette a vadonatúj Hyundai Tucson gyártása

A Hyundai nošovicei gyártóüzemében történelmi jelentőségű eseményre került sor: megkezdődött annak a Hyundai Tucson modellnek a sorozatgyártása,amely a négy éven keresztül itt készített, rendkívül népszerű szabadidőjárművet, a Hyundai ix35-öt váltja.

Megnyitó beszédében Mr. Dongwoo Choi, a HMMC elnöke többek között a következőket mondta:

“Teljes mértékben tisztában vagyunk a helyzet komplexitásával; nagyra értékeljük mindazt a szokásosnál is nagyobb erőfeszítést, amellyel Önök mindannyian lehetővé tették a mai napot. A HMMC 2008 novembere, azaz a gyár üzembe állítása óta még soha nem szembesült olyan összetett kihívásokkal, mint most, amikor egyidejűleg kellett beindítanunk egy vadonatúj modell gyártását, és a piaci igényekhez igazodva felgyorsítanunk a termelés ütemét. Rendkívül büszkék vagyunk Önökre és felelősségteljes hozzáállásukra.”

A beszédet követően az egyes gyártási részlegek – présüzem, hegesztés, fényezés, végső összeszerelés, minőség-ellenőrzés és gyártás-ellenőrzés – képviseletében hat cseh menedzser ragadott ollót, hogy a szalagot az Elnök úrral közösen átvágva jelképesen is beindítsák annak az új Tucson modellnek a gyártását, amelyet máris türelmetlenül várnak az ügyfelek Európa-szerte éppúgy, mint számos távolabbi piacon.

A vadonatúj Tucson minden adottsággal és jellemzővel rendelkezik ahhoz, hogy a HMMC üzem zászlóshajójává váljon, és Nošovice termékeit sikeresen vezesse be új piacokon, fokozott globális jelentőséget hozva az üzemnek.

Legyél az első hozzászóló "Kezdetét vette a vadonatúj Hyundai Tucson gyártása" című cikkhez

Szólj hozzá

Your email address will not be published.


*