A különleges hátizsák a SensorBOX nevet kapta. Egyszerűen, de a legfejlettebb technológia segítségével szolgáltat majd folyamatos információkat a városok utcáin belélegzett levegő minőségéről – nyilatkozta a sajtónak Vittorio Loreto, a Fondazione Isi nevű olasz tudományos alapítvány felelőse.
Olaszországból a Piemonte tartományban működő alapítvány és a római La Sapienza tudományegyetem csatlakozott az Európai Unió finanszírozásával zajló EveryAware elnevezésű programhoz, amely az európai városok szmogszintjét kívánja felmérni. Újdonságnak számít, hogy a légszennyezettségi adatokat nem az utcákon rögzített műszerekkel, hanem a közlekedő személyek útvonalát követő, a hátizsákban elhelyezett mozgó állomásokkal mérik.
„Ez az első program, amely aktívan bevonja a lakosokat, tudatosítva bennük a környezetszennyezés problémáit. A hátizsák nem nehéz, és könnyen hordható” – mondta Loreto.
A szmogfelmérésben részt vevő olasz városok névsorát a környezetszennyezéssel évtizedek óta küzdő Milánó vezeti. Jelenleg várják a hátizsákot viselő önkéntesek jelentkezését.
forrás: MTI
Legyél az első hozzászóló "Szmogmérő hátizsák" című cikkhez