Naponta repülhetünk Budapestről Belgrádba
A Air Serbia szerb légitársaság napi járatokat indít Budapest és Belgrád között 2014. március 30-tól.
A Air Serbia szerb légitársaság napi járatokat indít Budapest és Belgrád között 2014. március 30-tól.
Low cost, mégsem fapados – így jellemzi Váradi János, az EL AL magyarországi igazgatója az izraeli légitársaság új brandjét, az UP-ot, melynek első járatai 2014. március 30-tól repülnek Tel-Avivból, többek között Budapestre is.
Számos újdonsággal vezette be nyári menetrendjét az izraeli légitársaság, melyek közül a legérdekesebb, hogy Tel-Aviv–Budapest járatán üzembe állított egy Boeing 747-400-as Jumbo gépet is, mely 2013. április 30-án szállt le először a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Elsőként ennek okáról kérdeztük Váradi Jánost, az EL AL Israel Airlines magyarországi igazgatóját, majd arról érdeklődtünk, milyen lehetőségeket lát a két ország közötti légiközlekedés fejlesztésében, és miként veszik fel a versenyt a konkurenciával.
Ünnepélyes keretek között szállt le az izraeli EL AL légitársaság Boeing 747-400-as típusú óriásgépe 2013. április 30-án délelőtt Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Tel Aviv–Budapest járaton keddenként, nyolc héten át, menetrend szerint közlekedik a Jumbo Jet, mely egyszerre több mint négyszázötven utast képes szállítani.
Végre itt a tavasz, már nem csak naptár szerint, de az időjárást tekintve is. Mi is nagyon vártuk a jó időt, ennek szellemében is állítottuk össze a legfrissebb Az Utazót, melyben rengeteg tavaszi túra és program kapott helyet.
A Wizz Air, Magyarország diszkont légitársasága ma megkezdte új nemzetközi diszkont útvonalának működtetését Budapest és Tel-Aviv között. A légitársaság első Izraelbe közlekedő repülőgépe 15:35-kor száll fel Budapestről, fedélzetén 175 utassal.
Izraelben kedd délután kezdetét veszi a jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, az emberek 25 órán át böjtölnek és imádkoznak.
Decembertől hetente háromszor Budapestről Kijevbe és Tel Avivba is repül a Wizz Air fapados légitársaság, miután a magyar légügyi hatóság által meghirdetett járatok indítási jogát határozatlan időre elnyerte; az új járatok évi 2 millió új utast hoznak – jelentette be Váradi József, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Fokozatosan, bár óvatosan növeli kapacitásait a Budapest – Tel-Aviv vonalon az El Al izraeli légitársaság, amely a Malév megszűnése óta egyedüli szállítóként üzemel a két város között. – írja a turizmusonline.hu